sztúr wars

Na ne, még ez is? Hát igen... Megkésve, de végre végignéztem a Csillagok háborúja első három epizódját. Igaz, nekem, aki gyerekként láttam a most 4-6.-nak nevezett részeket, ez inkább mínusz egytől háromig terjed. De nem minden a számozás.

George Lucas bácsi ifjú korában arról álmodozott, hogy egy egész galaktikus birodalomra való filmet fog gyártani, amiből nem mellesleg nagyon szépen meggazdagszik, miközben bemutatja, milyen gonosz a gonosz és milyen jó a jó. Hát, ezért kár volt a nyersanyagot pocsékolnia, megírták, megrendezték mások, máshol, sokkal jobban. Nem, régen sem szerettem a CSH-t. Űrmese, olyan ócska sablonokkal, amilyeneket csak a latin-amerikai szappanoperákban szokás használni. Luke meg az apja, Anakin, aki a sötét oldalra állt... Aztán Luke meg Leia, akikről kiderül, hogy testvérek... Meg Anakin, aki az utolsó pillanatban érkezik haldokló anyjához... És az ocsmány galaktikus bolygóközi császár, aki titokban mozgatja a szálakat...

A gonoszok bolygói mind garantáltan visszataszító helyek, sötétek, feketék, vörösek, sőt vulkanikusak vagy reménytelenül sivatagosak. Úgy látszik, nekik nincs ízlésük. Bezzeg a jók: bőséges, gazdag vegetációjú helyek, ahol csupa kedves és szerethető lény lakik (ellentétben a gonoszok sárkányaival meg egyebeivel).

A figurák enyhén szólva laposak, a dialógusok javarészben semmitmondóak. Ilyen körülmények között reménytelen dolog színészi teljesítményt várni. Nincs is. Sivár, jellegtelen az egész.

És mindehhez egy keverék buddhista-hinduista-new age maszlag van keverve, spirituális mese valami Erőről, amit érezni kell, és amitől végre-valahára felsőbbrendűekké válhatunk. Már ha sikerül.

Őszintén szólva ez egy gyurmafilm-sorozat. Annyi mindenből lett összegyúrva, hogy ez rá a legjobb kifejezés.

Persze, látvány van, de csak az - mint az Avatárban is. Csak látvány - a többi halvány.

És mégis... egy pici tanulság azért adódik... Valami megszívlelendő van abban, ahogyan Anakin egyre inkább eltávolodik azoktól, akik igazán a javát szeretnék, és egyre jobban hallgat az ellenség hangjára. Az élete rossz döntések sorozata, amikből egyre kevésbé tud (vagy akar) kiszabadulni. Kifejezetten bibliai kísértéstörténet, aminek a végén elkerülhetetlenül ott áll a bukás, a szenvedés és a halál. De épp ez az intő jel. Kire hallgatunk? Igaz, ehhez szükségtelen végigszenvedni 3X2 órát.

BBS

Vissza a múltba... BBS kiállítás a Műcsarnokban... retrovízió... avantgárd... furcsa érzések. Persze a BBS-ben nem minden volt avantgárd, hiszen rengetegen készítettek filmet ott, de számomra mégis ez a vonal a meghatározó. Olyan filmek, olyan látványok, amelyek valami egészen másról szóltak, mint a megszokottak. Más filmnyelv. Bódy Gábor, Szirtes András, Szentjóby Tamás, Tóth János, Huszárik Zoltán - nevek. És filmek, képek, életérzés, egy egészen más világ. Hogy ebből a közegből jövök, nem is kérdés. Képi kultúrámat alapvetően befolyásolták, pedig alig lehetett hozzájutni ezekhez a filmekhez. Félig tiltott, félig tűrt alkotók, alkotások. Alkotás mozi - BBS filmklub. Zizzent évek, mit mondjak: igen-igen kemény világ.

(A BBS archívuma megtekinthető itt.)

three tales - megjegyzés

Utóbb gondolkodtam el, hogy a feltett részletből vajon kiderül-e az én véleményem. Pont azért is akartam megosztani másokkal, mert annyira provokál a gondolkozásra (és ezt szeretem). Richard Dawkins főfőateista arroganciájával természetesen nem értek egyet. Ezek az emberek Istent szeretnének játszani, de nagyon nem megy. Az emberiség felszámolása a technológia segítségével? Ó, igen!

Én: kösz, nem!

Isten a pokolban

(Saving God, 2008)
Először is, a címet láthatóan nem sikerült magyarítani, lásd Nyolcadik utas a halál-szindróma. Valahogy muszáj minden filmnek valamilyen elképesztő (és általában rettenetesen rossz) címet adni. Sajnos ez a film sem kivétel ez alól. Meg kell hagyni, egyébként nem rossz a sztori. Adott egy afroamerikai férfi, aki 15 évet ült börtönben, és most fejébe veszi, hogy apja elhagyatott templomában újraéleszti a gyülekezetet. Zűrös környék, kábítószer-bandák az utcákon, erőszak, miegymás. Ebben a környezetben megjeleníteni Isten szeretetét nem kis kihívás. És persze sikerül. Nézhető mozi (DVD), igaz, a karakterek, néha a dialógusok is eléggé sablonosak (mínusz pontok). Egyfajta feszültség viszi végig a nézőt, nincsenek benne üresjáratok (plusz pontok). Képileg nem ad túl sokat, bár egy-két beállítása megfogja a szemet (pisztoly és Biblia egymással szemben).

brazil

A minap abban a kellemes meglepetésben volt részem, hogy éjnek évadján megnézhettem az egyik kereskedelmi csatornán Terry Gilliam Brazil című filmjét. Mivel nem szoktam a tévéműsorokat böngészni, a meglepetést szó szerint kell érteni. Egyszercsak ott volt! És miután nincs meg DVD-n, ott is maradt(am) a képernyő(n) (előtt).

Életrajzi adalék, hogy első igazi munkahelyemen, a Diadal (ma Tabán) moziban játszottuk ezt a filmet, és azt hiszem, kétszer is láttam. Persze feliratozva, nem szinkronnal. Sajnos a szinkron némileg hazavágta az élményt, az unásig ismert hangok nem illettek a figurákhoz. Na de vonatkoztassunk el ettől! Nézzük csak...

Adott egy rendező, aki a Monty Python csapat animációs tagja vala a hőskorban, aztán filmrendezőnek állott. És adott egy szürreális-abszurd-rettenetes film. Ez a Brazil. Nagyszerű színészekkel, mint Robert De Niro, akik nem vonják el a figyelmet a sztoriról.

Valahol a XX. században vagyunk, egy egyszerre régies (20-as, 30-as évek stílusában öltözködő emberek, régimódi szerkezetek) és egyszerre nyomasztóan futurisztikus (számítógépek, kommandósok stb.) világban, ahol mindent a minisztériumok ellenőriznek és irányítanak. A hatalmas államgépezet Orwell világát idézi-gúnyolja, ám a film megfricskázza a fogyasztói társadalmat meg a szépségmániát is. És ebben a világban a tökéletes gépezetbe egy homokszem, pontosabban egy légy pottyan - és elindul a lavina... A főhős, egy hivatalnok veszi fel a küzdelmet a szörnyeteggel, és amikor már majdnem sikerül, elbukik. De ez így túl egyszerű, ezért inkább tessék megtekinteni! A film egyik legnagyobb erénye a téma megközelítése, a humor, a rettenetes valóság és az álmok világának összemosódása. Egy idő után tényleg lehetetlen eldönteni, mi az, ami tényleg megtörténik, és mi az, amit csak álmodik Sam Lowry, a hivatalnok.

Ja! A Brazil egy sláger volt a negyvenes években, mely a filmben többször is felhangzik, és szinte megkoronázza az utolsó, kiábrándító jelenetet, annyira elüt tőle.