2009. május 7., csütörtök

vmlv 1


vmlv
- versnapló -

1
minekutána mi lenni nagy költő 1994.05.27./2005.08.02.
úgy érezzük hogy a századésezred
véget megörökítendő immáron szükség
van a valaha megírt leghosszabb
versre mely tollunkban mocorog
a büszke vállalkozást egyelőre nehéz
lenne meghatározni pontos hosszt emlegetni
szintén túl korai még de feltétlenül
le fogja pipálni az összes eposzokat
és elbeszélő költeményeket
kötetei többet nyomnak majd juhász
és tandori műveinél átfogja a
világegyetem minden rezdülését
és nem utolsó sorban bebizonyítja
hogy én vagyok annak középpontja
természetes hogy bizonyos személyes
látásmód adott egy ilyen munkánál
senki sem léphet ki önmagából és
mondjon bármit teljes objektivitás
nem lehetséges alkotás közben
kezdődött mindez ezerkilencszázkilencvennégy
május huszonhetedik napján amit én
harmincadikának gondoltam egész nap
éjjel tizenegy óra tájban hogy a
robotmunkából kiszabadulva és magam
összerendezve újra írásra adjam
a fejemet mely korántsem őszül szerencsére
sőt talán egyszer valóban megnő még
a hajam olyan hosszúra mint két éve volt
van akit meg ez zavar de erre csak
azt mondhatom hogy van divat és van
világszemlélet nekem így esik jól nem tűröm
ha beleszólnak a kedves olvasót ez talán
nem érdekli de hadd emlékeztessem
itt rögtön hogy végtelenbe hömpölygő soraimban
nem lehet csak úgy a semmiről írni ne feledjük
a világegyetem apró rezdüléseit az a szerencse
hogy van ember aki hivatásszerűen ezekkel foglalkozik
ott van a csillagász sokféle csillagász van de
vegyünk egy átlagosat szóval ott a csillagász és
egyre bámul kifelé ahol ki tudja mi van még
felfedezetlen és akkor ő felfedez valamit
mondjuk egy fekete lyukat az emnyolcvanhét jelű galaxisban
ezt írta ma az újság első oldalon közölte
na nem a bulvársajtó
erre mondhatja valaki hogy hiszen ez 1994.05.28./2005.08.02.
nem újság ezt régebben is sejtettük
és elfelejtettem hogy az űrteleszkóp
hihetetlenül nagy nagyítású felvételéből
derült ez ki tehát lehet örülni az
űrteleszkópnak aztán rögtön itt van a következő 1994.05.28./2005.08.04.
hír szintén a hét szenzációja hogy várhatóan
két hónap múlva üstökös vágódik a jupiterbe
felrobban a légkörben azt megnézném ahogy
belezavar azokba a gigászi viharokba
örüljünk hogy minket nem látogat meg
egy ilyen égitest már a tunguz meteor is
aki csak rövid posztokat akar olvasni, menjen az iwiwre.

meg a fészbukra.

akit semmi nem érdekel, ne olvasson semmit.


mivel a szövegek javarésze saját gyártmány, ha használni szeretnéd, megköszönném, hogy egy e-mailben értesítesz róla zsoltk07 kukac gmail pont com