2009. szeptember 25., péntek

brazil

A minap abban a kellemes meglepetésben volt részem, hogy éjnek évadján megnézhettem az egyik kereskedelmi csatornán Terry Gilliam Brazil című filmjét. Mivel nem szoktam a tévéműsorokat böngészni, a meglepetést szó szerint kell érteni. Egyszercsak ott volt! És miután nincs meg DVD-n, ott is maradt(am) a képernyő(n) (előtt).

Életrajzi adalék, hogy első igazi munkahelyemen, a Diadal (ma Tabán) moziban játszottuk ezt a filmet, és azt hiszem, kétszer is láttam. Persze feliratozva, nem szinkronnal. Sajnos a szinkron némileg hazavágta az élményt, az unásig ismert hangok nem illettek a figurákhoz. Na de vonatkoztassunk el ettől! Nézzük csak...

Adott egy rendező, aki a Monty Python csapat animációs tagja vala a hőskorban, aztán filmrendezőnek állott. És adott egy szürreális-abszurd-rettenetes film. Ez a Brazil. Nagyszerű színészekkel, mint Robert De Niro, akik nem vonják el a figyelmet a sztoriról.

Valahol a XX. században vagyunk, egy egyszerre régies (20-as, 30-as évek stílusában öltözködő emberek, régimódi szerkezetek) és egyszerre nyomasztóan futurisztikus (számítógépek, kommandósok stb.) világban, ahol mindent a minisztériumok ellenőriznek és irányítanak. A hatalmas államgépezet Orwell világát idézi-gúnyolja, ám a film megfricskázza a fogyasztói társadalmat meg a szépségmániát is. És ebben a világban a tökéletes gépezetbe egy homokszem, pontosabban egy légy pottyan - és elindul a lavina... A főhős, egy hivatalnok veszi fel a küzdelmet a szörnyeteggel, és amikor már majdnem sikerül, elbukik. De ez így túl egyszerű, ezért inkább tessék megtekinteni! A film egyik legnagyobb erénye a téma megközelítése, a humor, a rettenetes valóság és az álmok világának összemosódása. Egy idő után tényleg lehetetlen eldönteni, mi az, ami tényleg megtörténik, és mi az, amit csak álmodik Sam Lowry, a hivatalnok.

Ja! A Brazil egy sláger volt a negyvenes években, mely a filmben többször is felhangzik, és szinte megkoronázza az utolsó, kiábrándító jelenetet, annyira elüt tőle.

your slogan from 20th century Hungarian poet

"Egyre nagyobb ez a város,
de fel sosem épül,
és eltűnik végül
feltűnés nélkül."

(Menyhárt Jenő, 1994)

2009. szeptember 18., péntek

egy kedves tandori vers

197712/d

Blinkey Bill megkérdi, hogy szoktam-e...?
Szoktam, szoktam - mondom. Még pontosabban
kérdi, szoktam-e tudni...? Szoktam, szoktam
- mondom. Szoktam-e tudni, mikor le...?

Szoktam, szoktam - mondom. - De csak kérdezz!
Szoktam-e tudni, mikor leülök...? Nem
ismétlem el a beszélgetés minden
mozzanatát. Röviden: a lényeg

az, hogy végülis szoktam-e tudni,
mikor leülök szonettet írni,
hogy mit fogok írni? Dehogy szoktam!

(Még így sem, 1978)

2009. szeptember 17., csütörtök

vmlv 18

ez az életcélja és átgürcölt negyven év után
tönkrement teste értékeként birtokolhatja kétes
kis vagyonának láthatóságra váltott részeit
két rotweiler őrzi magas kerítése mögött a villát
övé a világ és másnapra felfordul szerencsére
és mondjuk csak a szíve végzett vele nyugodt
élete volt mondják és csodálkoznak milyen
fiatalon hagyott itt bennünket kár érte pedig sokat
elért az életben mi lehetett volna belőle
és szellemileg ugyanolyan konfúzak mint az elhunyt
aki legalább a jobb kezét nem tévesztette össze a ballal
nagyszerű életvitel valóban de sohasem volt
eszméleténél ez az ember magánál úgy igazán
a pszichológusa unta a személyiségét azt a
csöppnyi intelligenciát mely tizennéhány év
kötelező olvasmányaiból ismeri a világirodalmat
amihez mi ezer szállal
kapcsolódunk belebonyolódom a szálakba
szétszálazzuk a vers szövetét elfelejtettem hány
személyek vagyok vagyunk
csak a sorokat figyelni milyen megnyugtató
csak elhagyni a világ hülyeségét s helyette
figyelni hogyan dobog a szív semmi különös
nyár szerelem banális félmondatok
félmondatok hátán érkezünk a sötétbe 1994.07.08./2006.05.01.
ha nem is világítja be utunkat fáklya
félelemre nincs okunk olyan ez
mintha szobánkban matatnánk
késői órán minden ismerős valahonnan
csak épp soha nem jártunk erre
egyetlen út vezet lejjebb és
lejjebb egy szerpentin falai karnyújtásnyira éppen
visszavisznek a mélybe ahol születésünk
óta nem jártunk végtelen spirálison
haladva jutunk a föld legbelsejébe
mely otthont adott akkor
és befogad halálunk után
és ez így megy körbe körbe 1994.07.15./2006.06.08.
körbeér a világegyetem mintha
szeretőm volna csak épp közömbösen
vagyis nem figyel oda hisz öntudatlan
lám mindenütt mást találni
sejtről sejtre molekuláról mulekulára minden
más és más
legfeljebb látszólag azonos mindegy
hol írom ezt keszthelyen vagy lágymányoson
ugyanúgy különbözik ez is mint az bármi mástól
és hát fölfoghatatlan megemészthetetlen
mint a benzol szénatomjai a legerősebb pásztázó
alagúthatás mikroszkóp alatt ami óriási
hogy látom azt amit oly sokan szerettek volna
és valóban úgy helyezkednek el az atomok
egymáshoz viszonyítva ahogy azt tanultuk még
csak nem is másképpen
nem is a hogyan nem is az ahogyan fontos 1994.07.18./2006.06.30.
gondolj valami egészen másra ami nem futballvébé
mondjuk legyen stoppolás a hetes úton
mely paraszt budára visz ha szerencsénk van
inkább neki mint nekem de a balatonnál
megdöglik minden két óra várakozás apadó remények
részemről ez némileg az álmosságnak
is betudható de

2009. szeptember 16., szerda

pintér béla & david ruis take five jazz club 09.09.11.

Hát nagyon kellett már egy ilyen kimozdulás :-) A belépéskor welcome drinkkel vártak bennünket, így sétáltunk le a Take Five pincehelyiségébe. Underground feeling... de csak feeling, nem underground. A terem szépen megtelt, és fél nyolc után valamivel már kezdtek Béláék, de nem mint előzenekar, mert a programjuk felért egy önálló esttel. Dicsőítés, pintérbélásan, sok vokállal, funkys feelinggel - nagyon jól nyomták. Különösen tetszett a Hivatalos vagyok egy partira... felnőttesített változata és egy új dal, a Bocsi, ami a testvérek közötti hátmögötti beszédről meg a krisztusi egységről szól. Pintér Bélát sokan csak a gyerekdalokról ismerik, itt viszont igazi, lendületes és kellően hangulatos muzsikát hallhattunk. A végén jól esett a Minden nap... és az ugrálás, csak azt sajnáltam, hogy a közönség nem mozdult rá nagyon.

David Ruis régi motoros, aki Vineyardban kezdte a dicsőítést, aztán a Toronto Airport Fellowshipben folytatta. A megjelenése miatt kicsit kiakadtam: tetoválás, cigi a kezében - ezek nem jó ajánlások. Na jó, a zene miatt jöttünk: az viszont tényleg megérte a késői időpontot. A régi dalokat teljesen modernizálva most elő az Indigika Banddel; rockos, dance-es, világzenés mix, nagyon érdekes, kissé experimentális, kissé zizzent, kissé táncolós, de kicsit headbangelős is. Jeee! Élőben hallgatni a legjobb, a CD, hiába élő felvétel, nem adja vissza a hangulatot. Azt azért fel kell jegyeznem, hogy a számok nagyon hosszúak, ettől fellép a monotonság "varázsa". Inkább az érzelmekre hat a sok effekttel, technikával, az üzenet pedig időnként a háttérbe szorul.

Sajnos a lányaink nem bírták 10 óránál tovább, így az utolsó egy óráról nem tudok írni... ;-)

2009. szeptember 10., csütörtök

vmlv 17

nekem mint a világegyetem középpontjának
igazán jólesne egy kis érdeklődés másoktól
ez hülyeség csak üres duma de a levegő 1994.07.03./2006.04.29.
tele van apró rovarokkal berepülik a szobát
a lámpafényben néha jó néha idegesít
és nem bírok elaludni tőlük később
nevezhető rigolyának volt már erre példa
mindenkinek vannak szokásai melyek oly
jellemzőek rá hogy már egészen hozzánőttek
én meg madarat álmodtam egy éjjel
de halott volt ahogy hozzáértem
szomorú álom nem keresem az értelmét
bizonyosan mások jobban értenek az álmaimhoz
mégsem fontosak megmagyarázni bárhogyan lehet
bármit és mindig félreértés lehet belőle
ezért nem szeretem a másodlagos dolgokat
legfeljebb ha jól használnak fel valamit
amire ritkán akad példa a feldolgozásokkal is
annyi bajom van ugyanebből a szempontból
a tiszta absztrakciót pedig mások ítélik túl
követhetetlennek talán el sem
indultak a nyomába az a baj még csak
meg sem próbálták ha van valami
ami elborzaszt visszarettent ahogy hamlet mondja a falusi
szóval ha valami borzaszt az az
ókonzervativizmus ami dúl kis hazánkban
jobb nem gondolni véle és működni
biológiailag meg művészileg a felfedezés
nem izgat mármint az enyém hogy fel vagyoke fedezve
nem nem vagyok felfedezve én felfedezhetetlen
kontinens vagyok ismeretlen remekmű vagyok
sherlock holmes vagyok hülyeség
neszóljhozzám és felejtsdel egyúttal a következő
évezred reménysége más nem érdekel
régen rossz ha másra kezdek el hallgatni
fogalmam sincsen hogy ennek vane értelme
nincs ha engem kérdeznek ezért írom
csinálom szenvedek vele utálom hogy
kevés ötletem van hozzá de nem
szabad pihentetni mert azonnal meghal
és újrakél feltámad 1994.07.07./2006.05.01.
jól teszi talán magam se tudom miért
nem kérdezem neki kell tudnia mit
csinál szabad ember nem akarom befolyásolni
ahogy a folyosón elhaladt ismét
elfogta ugyanaz a megmagyarázhatatlan érzés
annál az ajtónál tíz év alatt egyszer sem
nyitott be kezdetben nem is volt dolga arrafelé
fel sem figyelt rá de az évekkel és a
sugdolózással együtt nőtt benne a borzalom
miket tud még kitalálni szerencsétlen kis anonim
szereplők számára az író
miért nem teszi el láb alól és miféle
szörnyűségek rejtőznek egy ilyen ember koponyájában a
jó öreg atavisztikus rétegek mélyén jó üzlet mondja
rá a horrorgyáros én meg azt hogy hánynom kell tőle
nem még csak nem is az üzlettől én
annál érzékenyebb vagyok egyszerűen az anatómiai részletek
naturalizmusától a szenvtelen póztól
az üzlet megint más tészta arról lehet beszélni
nem bűzlik a pénz tudjuk jól évezredek óta
bármivel meg lehet gazdagodni ha valakinek

2009. szeptember 7., hétfő

vmlv 16

valószínűleg rajtam kívül senki
így van ez ha előre tudom hogy a
költemény jó része poszthumuszként jelenik meg
a távoli jövőben
amibe nem lehet belelátni ez a jó benne
mert bármi lehet még a jövőben nem változtatható
meg mert ha látnám is hogy egy bizonyos
esemény meg fog történni vagy megtörtént
azt én fixen látom tehát fix dolog ez azonban
nem tud megakadályozni abban hogy science fictionnel
tömjem az agyamat ráfér szegényre igazán
érdekes az a dologban hogy más szemem van
ezekhez az írásokhoz mint régen
de fenntartom azt a véleményem hogy igenis
adott klasszikus maradandó alkotásokat a fantasztikus
irodalom amikkel érdemes foglalkozni
csak bradburyt említem de bárki mást
előszedhettem volna nála minden csak
díszlet őt mindenütt az
ember érdekli egy adott helyzetben
még csak nem is különös helyzetekről
van szó emberi viselkedésről inkább
aztán arra ébredünk hogy
elértük az ezredik sort
de ez mit sem számít nem olyan fontos 1994.06.30./2005.11.29.
a többi sort sem megjegyezni egyszer van egy ilyen
és soha többet talán ettől szép annyi minden
hogy benne van a soha többet érzése ez az
izgalmas a számokban is valójában
mindegyik egyszeri mint az emberek
akik szintúgy szépek nyomorúságukban
kár hogy alig veszik észre őket a vakítóan szikrázók
mert a szikrázó fény elvakulttá tesz
a meleget sugárzó viszont éltet ezért nem
tudom annyira szeretni a nyarat holott azért
persze hogy szeretem de mégis jobban az őszt
vagy a tavaszt mostanában tavaszpárti lettem
az életbe visszatérés tavasza lehetne ilyen
cím ezért szerettem meg hogy
úgy kezdtek jól lenni a dolgok ki
tudja hova vezet ez
mindenesetre jó és a többi nem érdekel
csak az bánt
hogy mindenkit előszámlálni nem leszek képes
nem is az én feladatom elképzelhető magamra vettem 1994.07.02./2006.03.16.
ami nem az enyém hogy azután kiröhögjenek
ez jellemző az emberekre mégsem hagyhatom
ember ember két ember egy ilyen éjszaka
két egymásba izzadó test
ebből is egyre másra gúnyt űznek a bolondok
szórakozást kreálnak a megtiszteltetésből
nevetséges kérdezhető
igenis megtisztelek valakit a bizalmammal
figyelmemmel s ő ugyanezt teszi
megtiszteli a házamat hogy belép a széket ha leül
a poharat amiből iszik és az ágyat ahová lehajtja fejét nálam
baj hogy ezt nem látják be mások baj
hogy egymást nem tisztelik sem így sem másként
baj hogy utálkoznak sok baj van
semmi baj mindig van remény
ahogy barátainktól is lehet levelet kapni
csak tudnám miért nem ír egyik sem

2009. szeptember 5., szombat

vmlv 15

a különbséget mi akadályoz abban hogy
ezt mindig szem előtt tartsam talán az önzés
tessék itt látható a költő amint lehülyézi
lebarmozza saját magát de
az nevessen aki nem tenné meg a helyemben
akinek nem lenne oka rá
ki az aki megmenthetné ezt a várost
hol találni csak egyet is az igazak közül
sehol senki 1994.06.27./2005.11.10.
mindenki kábultan fekszik
lenyom a hőség a víz alá
csak az éjszaka hűsít le egy kicsit
de nem eléggé képtelenség ép ésszel
kibírni gondolom aztán eszembe jut hogy
lesz még tél újra nemcsak kánikula
ez jó hír lehet örülni neki
talán a tér az ami
érdekes ahogy valaki a teret
használja egy koreográfussal megtörténik
az ilyesmi mégis az gondolkoztat el
hogy mindegyik másképp teszi ezt
van akinél az egész tér mozdulni látszik
eleven élettel teli más holt elemekkel
díszlettel határolja el így úgy
a történés visszafogottabb láttam
olyat ahol az üres színpadon csak
két létező mozdított meg egy történetet
és most láttam olyat ami egészen más
trisha brown a tér egyes darabjait
használta jobb oldali sáv bal oldali sáv
néha csak ezekre korlátozódott a mozgás
ami hol szimmetrikus hol asszimmetrikus volt
minden egyszerre és egyszerre semmi
és talán nem is fontos mert nem írtam le
akkor rögtön most azonban azt érzem
hogy a látványt úgysem lehet utolérni
szavakkal jól meg vagyunk verve a szókincsünkkel
az összes enciklopédiánkkal
nem ér az egész semmit
ha egyszer minden szó önálló életet él
az egyetlen amit tehetünk ha bánatunkat 1994.06.27./2005.11.16.
szóviccekbe öntjük akár tetszik
környezetünknek akár nem a szóvicc ugyanis
nem a közönség szórakoztatására jön létre
intellektuális öröm a kitaláló számára
szamára adódik a példa aztán következik
a szam ára sőt szem ára szerv ára átültetésnél
szervára szervóra szaruvár szamuvár és így
tovább a végtelenségig alakítható mindig
eredeti csak a tiéd és ha végleg kiábrándultunk
a civilizációból jólesik ha a buszsofőr
köszön mindjárt jobb utazni is egy fokkal
kevésbé személytelen ez az egyébként
oly fontos részlet ha rámköszönt én automatikusan
visszaköszönök találkoztunk mindegy is
kicsoda micsoda az illető
de mégsem az az oly divatos
arctalanul intézkedő kocsis
ez van azon a napon amikor a kedvesem
átment mikrobiológiából én meg
egy hónapja írom ezt a verset
hogy ennek örüle valaki azt nem tudom

2009. szeptember 4., péntek

aki csak rövid posztokat akar olvasni, menjen az iwiwre.

meg a fészbukra.

akit semmi nem érdekel, ne olvasson semmit.


mivel a szövegek javarésze saját gyártmány, ha használni szeretnéd, megköszönném, hogy egy e-mailben értesítesz róla zsoltk07 kukac gmail pont com