2010. március 30., kedd

nekev - nevek

Az én nevem Zsolt.

Alóé Vera.

Antik városok

Maria Teresa - Simone Rambaldi (szerk.): Antik városok. Letűnt korok emlékei (Lost Cities)
Ford.: Endreffy Loránd
Alexandra, 2006, 312 old.
Egy újabb adag a nagy, drága, felszínes ismeretterjesztő irodalomból. Sajnos. Elvileg nagyon jó is lehetne, és vannak is érdekes részek benne, mivel azonban sokfelé szalad, nem tud mélységében bemutatni semmit. A könyv kontinensekre tagolja a régi városok ismertetését, ez jó, de hamar kiderül, hogy ez inkább egyfajta építészettörténeti kalauz. Ez onnan derülhet csak ki, hogy hemzsegnek az építészeti szakkifejezések, szómagyarázatot azonban nem kapunk. Nagy mínusz! A könyv erénye ezzel szemben a sok szép fénykép, így aki nem tud eljutni ezekre a fantasztikus helyekre, némi képet kaphat róluk.

2010. március 29., hétfő

vmlv 38

később később nem lesz semmi vagy
legalábbis semmi ilyesmi csalinkázván
lefelé hegyoldal utcáin ereszkedünk összevissza
ismeretlen terepen délutáni forróságban
ez egy kép lehet gondolni rá barlangból
kijövet és tovább a bécsi úton
hazafelé megyünk tömegközlekedünk még
odáig és ez két hét ilyen másfajta
létezés volt két embernek ha nem is teljes
de mindeképpen jól ez tartozik kire rám se no
lám mire ragadon a bélyeget a ki az nem
egyebütt lehető azt azonban feledni kár
ha mégis elsősorban ezért kell megfontolni
mivégre vesszük úgy hogy lehetne másképp is
vagy nem lehet és így ez egy hülyeség 1994.11.02./2007.10.06.
csak a szó mint mondottam a szavak
csak épp ne legyen közünk hozzá
ne birtokoljuk ami amúgy van aki megvan
anélkül is a miénk csepp távolságtartással
egy kis rezignáltsággal szerelem is lehetne
így több nem tudom húsz év múlva
kérdezzenek talán biztosabb leszek már
visszanézve több mondható mindig
most ezek lehetnek vágy és hit a
szeretet iránt ami alapvetőbb mindennél
Isten alapvetőbb Jézus alapvetőbb
hinni a legfontosabb de ezt nehogy
sablonként gondoljuk na ma is hittem egy
félórát az ember szivacs aminek át kell
itatódnia Isten iránti alázattal az emberek
iránti tisztelettel ez legyen az alap
ebbe ágyazni minden munkálkodásunkat
a bosszúságot hamar felejteni és ilyen
fontos dolgokat létrehozni ez egy
rém fontos dolog amikor kezdődött ez volt
de csak időtöltés mely velem együtt
fog befejeződni és ez mindenre érvényes
tessék hát így nyitja képét az
egyediről az általánosra szerzőnk aki
örül mert végre thoreaut olvashat
magyarul ezt két embernek köszönheti
egy az tandori hogy idézte többször is kettő
az móni hogy kölcsönadta és most
van ez a jó öreg ellenálló sőt anarchista
aki waldenje partján szinte taobölcs
de persze nem az de igazolja a mondást
az otthonülő bölcsről aki a világot látja
vagy mi ezt rosszul írtam tehát
otthon de mégis az egész világot
szóval így valahogy én meg magyar és
huszadik század és ürügyből szómenő holott
ez csak részben igaz mármint hogy szó
már csak azért is mert nem foglalkozom
állandóan csak ezzel van más
lehetne más lehetnék bezsongva de
nem vagyok nem nem
és még egyszer szólott a csellista nem
éppen csak mondta nem emelte fel a hangját
nem akart jelenetet rendezni továbbra is
finom úriembernek látszott holott elhagyta
a zenekari árkot a hangszerrel együtt a
közönség nem sejtett semmit az előadással

2010. március 24., szerda

critical thoughts

There are people with an extremely high level of criticism in their minds.

I just wonder how they can cope with it.

2010. március 22., hétfő

update message

CONGRATULATIONS!

YOUR IDENTITY THEFT WAS SUCCESSFUL.

IN ORDER TO EFFECT THE ALTERATIONS, RESTART YOUR EXISTENCE.

RESTART NOW

REMIND ME LATER

IGNORE

2010. március 19., péntek

vmlv 37

kenyér és vér kell a népnek cirkusz ugye
a halálba integetők indulnak jót szórakozunk
fogy a ropi a képernyő előtt megy a
rakéta a képernyőn és egy bumm és egy kábé
iksz ember puff ott meghalt mondjuk ezt nézzük
és még örülünk is ugye hozzája hogy
eltalálta blama van ha mellé megy akkor
nem halnak meg annyian mit sírnak nem
értjük mer ez még csak nem is az atombomba
volt azzal csínján bánnak mostanában
no hát csak egy sima rakéta de vigyázzon
mindenki nehogy oly elnöke legyen amerikának
hogy lelő mindenkit aki nem hódol a demokráciának
akkor vége mindennek na jó ne fessük a falat
az ajtóra mert nem találjuk meg többet
és akkor be vagyunk zárva akkor rabok vagyunk 1994.10.23./2007.08.09.
voltunk rabok most meg szabadok vagyunk lehet
emlékezni és félreemlékezni a hősökre meg
megszállókra ki a hős ki dönti el ki jobb
egy háborúban nincsenek hősök csak diktáló fél és
elfogadásra kényszerített van a többi fikció
ma meg szabadok vagyunk minden ember a
saját képzeletének a foglya és az üdítőgyáraké
ma ezt jelenti szabadnak lenni ezért
haltak meg annyian akkor írjunk le egy
évszámot ezerkilencszázötvenhat ez most sikk
ma mindenki hős forradalmár és ezért
még kitüntetés is kapható dehát megalkuvás
úgyszintén létezik nem ítélhetek el senkkit
ha arra az oldalra állt ahol biztosabbnak
látszott a megélhetés ez volt a helyzet
nem tudom én mit tettem volna de szájhősködni
nem illendő mondhatom kompromittálom
magam a történelemmel mely
tele van véres háborúkkal pfuj mondom
és inkább elvonulok vonuljon el mindenki 1994.10.27./2007.10.06.
költöző madarak módjára más vidékekre csak
kis időre vagy egy régen látott utcába
nézzen be mennyi változás
vagy öregszenek a házak összedőlnek változat
a világból és ez sem fontos
most épp ez történik ez nem történik
nem lehet választani sárga kék piros
fekete fehér zöld szürke barna lila bézs
vaj gesztenye karmazsin püspök égszín
rózsaszín drapp kármin citrom lila
rőt narancs meggy király hő tenger
havazás nagy hótakaró hova lett
hegyek csúcsán na esetleg ott még
érintetlenül megvan máshol csak
a latyakság borzasztó mért
jutott ez az eszembe nem tudom
nincs is hó nem is hiányzik más hiányzik 1994.10.31./2007.10.06.
nem is hogy szeretet de mégis valahogy így
társ hiányzik lehet mondani hogy majdnem
van de lehetne azt is elsirattam szép ifjúságom
ez nem most történt de volt ilyen
várok várakozom fordult a világ velem
körülöttem többször mint kívánatos volt
és telefonra határozom el magamat
fekszem nem csinálok semmit még révedni
nagyon jól tudok most is de mi lesz

2010. március 12., péntek

vmlv 36

hogy hülyeség nyavalyogni az élettel
helyesen élni vele az fontos az emberekkel
legjobban bánni bármi fontosabb magunknál
ezt csak így lehet engedély nélkül
nuhul obstat nem tartok fenn állást pontot
hősközösséget sem örüljek ha
helyemet találom helyem van remélem
kedves telefon szakít el ettől ah ah
itt van az itt most van a most
egyszer ez nem lesz többet
az itt meg a most lesz egyedül de végérvényesen
addig az élet semmi új a feltételek
adottak a távot le kell futni tisztességgel
nincs célszalag de mérik az eredményt 1994.10.13./2007.07.27.
nem minden futó győztes ki lehet esni a
verseny után az esély nagy rá ebből
a korból utálkozva menekül aki még él
a báránybőrbe bújt multinacionális farkasok kora
a genetitkos machinációk ladikjai bújnak
szilíciumvölgyi nádasokban szegényember lombikbébijére
lesve ez a mesterséges járványok kora
a százmillió éhező kora
a hazug jóság kora
a szuperszonikus kéjgyilkosok kora
az elmérgezett vizek kora
az elmebeteg szektavezérek kora akik megölik híveiket
korra nemre és faji hovatartozásra tekintet nélkül
az Isten szentjei összébb húzzák a kabátot a hidegben
a szeretetlenség rosszabb a télnél tudják
de nem papolnak könyörtelen adományokról
teszik a dolgukat kéretlenül temetik a halottakat
akik már meghaltak rendet tartanak a pusztulásában
jó zsíros hullák repülnek a gödör mélyire
jön a mész rájuk zutty egy sorral kész vagyunk
a halottakat hagyják a halottakra
elmennek jó időben idejükben idejében követik
az Urat pá a többieknek még pá sem
nosza menjünk fel az Úr házába
bukjunk az óceán fenekére a kedves picard
professzorral kis bajusz nagy kerek szemmel
gondoljunk a batiszkáfra a tizenegyezer méter
mély mariana árokra a huszonnégy kilométer magas
olympus monsra a marson a több atombombányi
energiával felrobbanó üstökösdarabokra a
jupiter légkörében minden van nem science
fiction az úgyis meg fog szűnni a klisé
erősebb elsöpri a kísérletet ha nem ma
hát száz év múlva megjósolhatatlan mi
lesz száz év múlva sőt nem is szabad
jósolni aki jósol hazudik ha néha valóságnak
tűnik fel amit mond lehet úgy hazudni hogy
nem veszi észre senki lesz klisértetjárás
ezen a senkiföldjén lesz gyilok és vérfrecsi
mert azt sem lehet kiküszöbölni az emberekből
az emberek nem tudnak emberek módján viselkedni
és itt ennek kell lenni haj és cihő 1994.10.17./2007.08.06.
párt és alak és okoskodás
ho és uzsonnna váltják egymást szép
teli a hold vagy fogy és unatkozik
nézi a tévén a megfojtott csecsemőket
a vérbe fagyott nénit hisz az kell a vér
azzal lehet eladni a pikcsört a tívít

2010. március 10., szerda

Steve Turner válogatás 2.

Why the Rich Need the Poor

If you want to keep
going up in the world
you need someone
to stand on.

We Fit Together

We fit together
like spoons
in a dining-room drawer
which cup into each other's curves
like lovers
on a happy bed.

Lord, Lord

You were hungry
and I was sorry.
You were thirsty
and I blamed the world.
You were a stranger
and I pointed you out.
You were naked
and I turned you in.
You were sick
and I said a prayer.
You were in prison
and I wrote a poem.

The Proof

Do you have any identification?
Diners Card?
Access?
American Express?
Bank statement?
Driving licence?

Then, I am sorry, sir.
You do not exist.

2010. március 9., kedd

Rengeteg: Törékeny



Matt Schellenberg a legjobb magyar zenész

hehe

agymenés, nagyon pozitív

2010. március 8., hétfő

BBS

Vissza a múltba... BBS kiállítás a Műcsarnokban... retrovízió... avantgárd... furcsa érzések. Persze a BBS-ben nem minden volt avantgárd, hiszen rengetegen készítettek filmet ott, de számomra mégis ez a vonal a meghatározó. Olyan filmek, olyan látványok, amelyek valami egészen másról szóltak, mint a megszokottak. Más filmnyelv. Bódy Gábor, Szirtes András, Szentjóby Tamás, Tóth János, Huszárik Zoltán - nevek. És filmek, képek, életérzés, egy egészen más világ. Hogy ebből a közegből jövök, nem is kérdés. Képi kultúrámat alapvetően befolyásolták, pedig alig lehetett hozzájutni ezekhez a filmekhez. Félig tiltott, félig tűrt alkotók, alkotások. Alkotás mozi - BBS filmklub. Zizzent évek, mit mondjak: igen-igen kemény világ.

(A BBS archívuma megtekinthető itt.)

2010. március 5., péntek

jön jön jön

hát igen, úgy néz ki jön első (videóm)(filmem) (na jó, diavetítésem)... a jutyubra, ha sikerül...

tessenek figyelni
aki csak rövid posztokat akar olvasni, menjen az iwiwre.

meg a fészbukra.

akit semmi nem érdekel, ne olvasson semmit.


mivel a szövegek javarésze saját gyártmány, ha használni szeretnéd, megköszönném, hogy egy e-mailben értesítesz róla zsoltk07 kukac gmail pont com