utszaművészeti értesítő

2011.08.13. Rottenbiller utca

(jobb belevágni minél hamarabb...)

utszaművészeti értesítő

‎2011. ‎augusztus ‎8., ‏‎16:24:02

Kertész utca

tudtam ám én kérem, hogy túl nagy a betűméret, de akkor is megpróbáltam...

ThE POeTrY ARCHIVES

égre dárda

égre dárda

(2011.07.01., Debrecen)

Harcos

Harcos

(2011.07.01., Debrecen)

mit hallgatok mostanában

Mike Oldfield: Five Miles Out (1981)

Ezt a lemezt azóta hallgatom, amióta megjelent, szóval nem mostanában kezdtem. Elöljáróban annyit, hogy szerintem ez az egyik legszebben kevert lemez. EVER! Ennyi idő után még mindig találok benne újdonságot, annyi finomság, annyiféle szólam, hangszer hallható rajta. Az eredeti LP belső borítóján a 24 perces Taurus II. teljes keverési menetrendje látható, különböző színes filcek nyomai - vizuálisan is érdekes. :)

Ablak a végtelenre

Ablak a végtelenre

(2011.06.01., Wesselényi utca)

Urbanizáció

Urbanizáció

(2011.05.29., Kamaraerdő)

emlékezzünk régiekről(?) Kraftwerk The Man Machine (1978/2004)

Hölgyeim és Uraim, ma este... a Kraftwerk minden szempontból korát megelőző elektronikus formáció, akik a 70-es évek Krautrock/progresszív hullámából kiindulva megteremtették a modern techno és egyéb zenék alapjait. Mint koncertklip is megállja a helyét a felvétel (érdemes az egész Minimum Maximum videót megnézni a YT-on), azonban két részlet is figyelmet érdemel: a nyitókép, ahogy a hátulról megvilágított alakok a nézők fölé magasodnak a vásznon, illetve a konstruktivista/avantgárd képi világ, Malevics nagy vörös négyzetét idézve (a betűtípusról már nem is beszélve, ami szintén a 1920-as évek szovjet avantgárdjára utal).

The Canopy of Lost Beauty

The Canopy of Lost Beauty

(Párisi Udvar, 2011)

érkezés

Leszállás a római reptérre (Annamária képe)

talált szöveg

ismeretlen utcaművész munkája,

Budapest VII. kerület, Hársfa és Barát utca sarkán

mit hallgatok

Mike Oldfield: Music of the Spheres (2008)

Kevés hallgatható zene jelenik meg úgy általában, mármint amire érdemes rászánni egy órát. Ez azok közé tartozik. Mike Oldfield, akit leginkább a Moonlight Shadow-ról ismer a nagyközönség, végre visszatért klasszikus gyökereihez. Sőt tovább is ment: nemcsak nagylélegzetű, visszatérő motívumokat felvonultató muzsikát komponált, hanem még  ráadásul szimfonikus zenekarra...! Ezt nagyon meg kell neki köszönni. A hetvenes években volt némi kalandja a szimfonikusokkal, amikor David Bedford átdolgozta a Tubular Bells és a Hergest c. albumokat. Noha érdekes meghallgatni azokat, érződik rajtuk, hogy nem az az eredeti közegük. A Music of the Spheres viszont egyenesen nagyzenekarra íródott, s az akusztikus gitár csak időnként hallható. Így a mű zenei alaptónusa is klasszikus, ami jelentősen eltér Oldfield korábbi kompozícióitól, miközben hasonlít is rájuk. Visszaköszönnek bizonyos motívumok (mint pl. a Tubular Bells nyitószólama), ugyanakkor mintha Ravelt vagy más klasszikus szerzőket lehetne felfedezni. És mégsem. Mégis önálló, magával ragadó oldfieldi zenét hallunk.

Itten lehetett megfigyelgetni, de megszűntek a videók. :(

First Ever Paper Based Laptop Computer

A gyűrűk ura

 Nem, nem a film. A könyv. Most olvastam el sokadszor, harminc év alatt, de most először hangosan, a családomnak. Hosszú utazás amúgy is, hát még felolvasva, és különös, hogy mennyire másképpen szólt hozzám, akinek az lenne a dolga, hogy csak átadja hallgatóinak. De nem véletlen, "boldog aki hallgatja és aki felolvassa ezeket az igéket", van abban valami különös erő, ha egy leírt szöveg megszólal. Főként egy ilyen szöveg.

 Tolkien világa gyermekkoromtól fogva lenyűgözött, elvarázsolt, de mélyebb összefüggéseit szimbólumait csak most, felnőtt fejjel kezdem megérteni. Hatalmas panoráma a jó és gonosz ádáz küzdelméről, ahol azonban a kicsik keze hoz segítséget a tanácstalan bölcseknek. Nagyszerű alakok, nemes jellemek, hősök, halandók és halhatatlanok vonulnak el előttünk. Időtlenek, ugyanakkor nagyon is múlandók, esendőek, gyarlók. A hatalom, mint főbűn, beárnyékolja világukat. Megkísérti őket, s van, aki elbukik, bármily nagytudású is.

 Allegória - és mégsem az. A világirodalomban egyedülállóan sokoldalú és gazdag regény ez, amelyet át- meg átsző a mítosz, a példázat, a költészet; tájleírásai, földrajza, nyelvei, népei a valósággal vetekedve teszik valóságossá a tolkieni Középföldét. A történet egyes motívumai pedig telve vannak olyan tanulságokkal, amelyekre érdemes a szívünkkel figyelni. A bűn mindent tönkretevő átka, az önkéntes áldozat, a Király szerepe (akinek keze gyógyító kéz), az árulás, s a megbocsátás - ezek a témák mind sokkal többet rejtenek magukban, mint első olvasatra gondolnánk. Ez igaz még akkor is, ha maga Tolkien egyébként nem szerette az allegóriát. Az ő gondolkodásában a kitalált ("másodlagos") világnak önmagában kell értelmesnek lennie, s nem szabad függenie a miénktől, nem állhat a kettő egymással kapcsolatban. És valóban, Tolkien világa önálló minden tekintetben. De mégis: ezekben a képekben, amiket ő fest elénk, van, ami ismerősnek tűnik, s csak saját gondolatvilágunk zugaiban visszhangzik tovább. S ez így helyes. Mi magunk nem szakadhatunk ki a saját világunkból, bármily erős is a késztetés. Középfölde nem a miénk, soha nem is lesz az. Aki odavágyik, menthetetlenül elvész útközben, mert nincs átjárás. Nem is ez volt a cél.

 A cél, s ez nem hiszem, hogy túl merész gondolat, az, hogy okuljunk. Minket nem környékez meg folyamatosan a bűn? Amiről tudtuk, hogy soha nem lett volna megtenni? Nem mérgezte-e meg már elménket eléggé régóta, mint Gollamét a Gyűrű? Nem utasítottuk-e el már jó néhányszor a felénk nyújtott kegyelmező kezet, mint Szarumán? Így hát rá kell ébredjünk arra, hogy A gyűrűk ura moralitásjáték. Ott állunk, Isten és Sátán között, a szereplőkkel együtt ebben a moralitásban, és az emberi nem kérdéseivel. A kérdésekre pedig tudnunk kell a válaszokat.

 Ha talán keserédes a befejezése ennek a könyvnek, semmiképpen sem meglepő. Arwen a keserédeset választotta, a halhatatlanság helyett a halandó életet, s ebből megtanulhatjuk, hogy időnként le kell mondanunk fontos dolgokról. Frodó megmentette a Megyét, de nem a maga számára. S ha ez igaz, nincs is többé helye abban a világban. Amikor a fehér hajó elvitorlázik Szürkerévből, nem baj, ha könnyet ejtünk. A búcsú fájdalmas, de Frodóra a halhatatlanság vár, ahol angyalok énekelnek örökké, ahol nincs fájdalom, sem gyász, sem könny nem lesz többé. Nem a tündék, de Isten országa ez.