2009. június 19., péntek

vmlv 10

vérmocskos századok vannak az ember mögött aki az
európában huszadiknak nevezettet rövidesen
ezek sorába meneszti és újba mégpedig a huszonegyedikbe
lép be ráadásul a harmadik évezred is
beköszönt amit tényleg űrezrednek kéne
képzelni és valaha azt hittem s nemcsak én
hogy az ezredfordulóra így úgy és amúgy de
űrkorszakba lépünk száguldozik az emberiség
csekély kiválasztottja a bolygók közt és így tovább
dehát ez csak álmodozás volt
jól esett életrajzilag fontos mivel enélkül
nem olvastam volna fantasztikus könyveket
antológiákat és nem tenném ma sem
tehát szerencsésen begyűjtöttem ifjúkoromban e
mételyt párhuzamosan íráskészségem kifejlődésével
mely hosszú huzavona után jó tizenkét
évvel ezelőtt hozta első gyümölcseit savanyú
a szőlő tán mégsem kell bánkódni a
savanyú is íz az ízspektrumon ha van ilyen
megtalálható megfelelő hely és idő esetén
kimondottan hatásos tehát szerencsésen
elérkeztünk ide elő tollat kalamárist
itatóst inas hozz papírt levelet írok most
azonnal s holnap korán expediálom is
a követ úrnak az ügy felettébb titkos járj el
mint árnyék hang nélkül egyenest hozzá
siess s ha választ ád várd meg szótalan
mondá az úr nagysietve a terv készen s
a martalócok vezérét még másnap lefogák 1994.06.12./2005.10.09.
a zsandárok s dutyiba vetvén jó
tizenkét évig onnan ki nem ereszték
ez van a szavak ízével mindig azt sajnálom
hogy annyira szegényesnek érzik ez a
mai nyelv ebben nincs igazam teljesen de
a hétköznapok nyelve bizony elszürkült
azért jó ezeket a régies dolgokat előszedni
ez is hozzátartozik az élő nyelvhez
olvasni kisfaludyt és hasonló marhaságok
rájönni hogy sztereotípiák nem állják
meg a helyüket mert csak a felszínt
vettük észre és valójában sokkal izgalmasabb
mindenki az általánosan elfogadott képnél
felfedezni az egyéniséget a költői életműben
akkortól tud hozzánk szólni egy vers
akkor már válogatás nélkül be tudunk fogadni
akár rossz verseket is csak a jobb versekkel
jobb foglalkozni ez igaz
arra is kíváncsi vagyok milyen hamar kezdek
ismételni egyrészt kifejezéseket
másrészt gondolatokat
azt hiszem már volt ami előjött
kétszer is de nem baj ami
foglalkoztat az többször is előfordul
nyilvánvaló nem kell rögtön
leitmotivot csinálni belőle irodalomtörténetileg
kutyafülét csak oda kell figyelni
ez egy utazás valójában
önmagunkhoz kell elutaznunk
olyan távol lakunk magunktól talán
még a vízumkényszer is életben van
ami fontos útközben megbeszéljük jó ha van
kivel beszélgetni ilyenkor az is jó ha

Nincsenek megjegyzések:

aki csak rövid posztokat akar olvasni, menjen az iwiwre.

meg a fészbukra.

akit semmi nem érdekel, ne olvasson semmit.


mivel a szövegek javarésze saját gyártmány, ha használni szeretnéd, megköszönném, hogy egy e-mailben értesítesz róla zsoltk07 kukac gmail pont com