Ő teszi de néha rá kell mondanom dolgokra hogy
mennyire utálom hát legyen két dolgot utáltam
rettenetesen életemben az óvodát és a katonaságot
egyet közepesen azaz kettőt az iskoláimat
nehéz eldönteni hol is kezdődik egy ember
és kiröhöghetnek ismerősök ismeretlenek mit
hülyéskedik huszonnégy éves fejjel a gyermekkor iránti
nosztalgiával igen lehet röhögni de tudjuk hogy
minden fölnőtt gyerek volt valamikor és ha más
nem ez bizakodással tölthet el mindenkit csak
annyi kéne igazán nem sok hogy minden ember
hagyja gyermekkori saját magát a felszínre kerülni
minél többször minél erőteljesebben
azt a fajta gyermekkkort felidézni amikor még
minden idilli és nyugodt volt
az idők kezdetén ott fekszem a babaágy mélyén
és rengeteget alszom hozzá jóízűen
kényelemben biztonságban azelőtt volt hogy
megszülettem azelőttre nemigen emlékezhetem ámbár
halvány derengéseim gyerekkoromban előfordultak
s nem utólag látott képek hatására
ezek a korai képek nem képek igazán sokkal
inkább íz hang hő élmények kicsit később
a hatalmas lakás meg öcsém várása igen rémlik 1994.09.23./2007.03.03.
de aztán megintcsak később már a rácsos járóka
összevissza irányítása a nagyszobában ahova
tizennégy évig voltam elszállásolva a párkány
alatt a fal kikaparása és megevése a növények
földjével együtt a locsolócső magamra irányítása
három négy éves koromban s a séták a környéken
először csak sétálunk sétálunk egy kis dombra
lecsücsülünk csüccs a sasadi úton meg a
beregszász úton s a hinták a téren háttérben az
utált laktanyával amiből később ki tudja miféle
vállalkozás lett akkoriban gazdagrét tényleg
gazdag volt szőlők barackosok az utak kátrányszagú
dűlők s még nálunk is csak lapok voltak
lefektetve aszfaltozott járda helyett apám mesélte
hogy nem sokkal születésem után csúnya
baleset tette tönkre a fasort a ház előtt
egy autós felmászott a fára a kertben két
olajfa nőtt a konyhaablakon kinézve láthattuk
a szobák irányában pedig három fenyő melyből
az egyiket pár éve kivágta valaki hiába a kert
ajtaja mindig nyitva néha nagy havak
estek öcsém világrajöttekor már november végén
havazott anyám gyesen volt velünk összesen
öt évig így lehet az hogy én négy és fél évesen
mentem oviba először ami addig történt
alapvető fontosságú egész életemre nézve
és azóta is jellemzően kétféle 1994.09.24./2007.03.13.
embertípussal találkozni a negatív típus
van többségben a pozitív érzékeny típus ritkább
igaz hogy állítólag tipikus áldozatfejem van
hogy én vonzom a bajt magamra hát ezzel
nem és nem érthetek egyet épp ellenkezőleg mondom
legalább mi tartsunk össze fura pofák jófejek
mi lenne a világból nélkülünk milyen szürke
és unalmas mondom poszthumusz ez a vicc
az egészben de csak legyen hagyom az emlékrohamot
is csak ne hazudjak jut eszembe mert azt
én se hinném el akkor hogyan várjam el
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése