életcsend
tépett virág haldokol a közelben
gépek nyugodt szuszogása hallszik
lámpám fénye bogarat se csal már
s a neonreklámok tövében
új hajnal követel friss vért
a kövek elkopnak egymáson
mint a házak s emberek
a sziréna is új áldozatra les
közömbös éles szemei villannak
ahogy figyeli az esti sötétet
a tárgyak önálló életet élnek
a csöndben új világegyetem nő
beleszédül a másodpercekbe
ki az időt századok óta méri
a szótárban a szavak
lassan helyet cserélnek
s értelmüket vesztik
a színek nem azonosak
saját nem létező önmagukkal
a folyamatok megállnak
a gőzt kifújja a gép magából
alvás közben új találmányát
mutatja be itt
s az óra is mintha az idő
sose telne csak előre
1988.04.11./2005.05.09.
vándor a ködtenger fölött
elértem a csúcsot
felettem a légkör és a tág űr
lábam alatt kevés
a szilárd talaj s körülöttem
oly sok a felhő
mely eltakarja a
visszavezető utat
vajon biztos hogy nincs
tovább felfelé ösvény
vajon biztosan ez a végcél
nem tudok felelni
és vajon biztos hogy ha
innen visszafordulok
ott vann lenn a föld
a világ amelyet eltakarnak
a felhők ott van e
sem erre sem arra
nem biztos már az út
egyetlen biztos pont
a testem és lábam alatt
a szilárd talaj
tört tükör
fúj a szél
zeng a húr
agyam a hangokkal
együtt lassan kitisztul
a gép pihen s az alkotó forog
a porban és az égben
kettős torony
az áttetsző képen
ajándék
az életem odaadtam
egy koldusnak
az magára terítette és
elment
azóta ülök a fák közt
mint egy szobor
ahogy! a régi? mesterek.
(Tandori Dezső)
olvastam mind?
vagy csak: egy. töredékét!
mit jelent. az hogy?
régi.
meg kell-e halni / ahhoz,
hogy "régi" legyen valaki.
és ? mi az § hogy "mester".
kell-e = kiáltvány egy életműhöz?
kell-e + életmű : egy kiáltványhoz!
mindenhonnan! az idő fogy. megyünk.
az igazi? megismeréshez!
kevés lesz. összes? írásjelünk!
sem
most
valami van
és nincsen mégsem
csak határok közötti
kilengésem
a mi virágaink
a mi virágaink
nem napfényre nyílva élnek
hallgatásunkra
az ő szavuk nem válasz
a mi kertünkben
a halál sem terem meg
értelmünket
nem óvja senki
egy felsorolás...
egy felsorolás
egy kezdődő háttérsugárzás
a villamos behatolása a megalitográfiába
verebek rejtelmes léte
alvilágszagú leheletem
egy áruházféle bukósisakban
az élet mégis másképp van
megáll s visszaforog
kimérjük az univerzumot és
határaira őröket állítunk
jelzik a mindenség végét
csak ami belül van igaz kint a
semmi aztán ránk telepszik az
állandóság és változhatatlanság
megáll s visszaforog lassan az idő
a világ fele
a napok szemében
fakult szólamok
mindenki feketében -
a világ fele vagyok
harmadnapra
...harmadnapra a világ
befejezte tágulását...
létigék
(Steve Reich)
nem voltam csak vagyok
nem vagyok csak voltam
nem leszek csak voltam
nem vagyok csak leszek
nem leszek csak vagyok
nem voltam csak leszek
nemcsak voltam vagyok
csak vagyok nem voltam
leszek csak nem voltam
csaknem vagyok leszek
nem leszek vagyok csak
voltam nemcsak leszek
ajánlott vers
(Pilinszky János)
nézem a hálóba égetett mosolyt
nem te
futnak
az arc pörkölődött nyomai
a hajnal elárvul
csillagtalan napunk lesz
ha megérjük magunkat
homokkatedrális
gyermek voltam s építettem erős tornyokat biztos
falakat katedrálist emeltem a magam gyönyörű
ségére homokból a tenger azonban elvitte minden
művemet katedrálisomat egy perc alatt lerontotta
felnéztem akkor s remélve szóltam ugye ti na
gyok segítetek majd ha nagy leszek építeni nem ho
mokból de kőből katedrálist
felnőttem azóta s elhagytam fényes termeim vissza
tudom sose térek s beérem egy ággyal hol estén
ként fejem lehajtom de néha körbenézek keresem
őket a nagyokat mi lesz ígéretükkel hol marad
hát legalább egy homokból épült elmosott katedrális
kegyvesztetten
harminc ezüstöm csupán lyukas fillér
megvették hitem
kiszáradt fa kötél
felborult szék
egy bélyeg rajtam
ez vagyok én
búcsú a mozitól
Tóth Gabinak
“A szemem filmvetítés:
előzetest vetít,
egy eljövendő nagy film
megkevert részleteit.”
(Cseh - Bereményi)
a tékozló fiú elmegy
a szülői ház üres
talán van annyi szerencséje
s megleli amit keres
nincsen maradás se érkezés
amit eddig láttam az mind kevés
elindul mert most már
végképp indulni kell
ki tudja hol mi miatt
és hogy mikor vérzik el
nincsen maradás se érkezés
amit eddig láttam az mind kevés
elmegy és nem számolja meg
öröksége aranyát
a tékozló fiú végül
feladja önmagát
nincsen maradás se érkezés
amit eddig láttam az mind kevés
a vonal
I. talán a hajnalok
a hajnalok hiánya talán
tán a csillagok
metsző fénye talán
talán a legyőzött
büszkesége talán
honnan honnan honnan
lássam
honnan honnan honnan
tudjam
hogy mi nem volt
rendben
el sem tűnt vele
szét sem szórt heve
csak meghalt fele
tán elmozdult
helyéről
valami láthatatlan rész meg nem mondhatom
már és az egész világ vele borult
II. most már mindegy mit csinált
bárki is nem nem
nem felejteni
a fekete vonalat
nem szabad elfelejteni a
végső kétségbeesés
reflex mozgásait amikről
már nem tehettem az utolsó
rúgásokat amikkel szerettem volna
nem ezt nem felejthetem kimúlni
esetleg el
a fekete vonal
a közelségét leheletét szinte
a katatón levertséget s azt az egy
egy irányt egy célt ahova minden irányult
majdnem
III. összezuhant hát fénylő napom csak
egy pillanatra állt meg a fekete lyuk fázis előtt
már így is minden sötét és abszolút
már csak annyi fény van amennyit magamból
kiadni én tudok de ez is elfogy idő előtt
attól félek mint lámpásból az olaj
a rémület mégsem arzenálját rég ellőttem
s ledobnám az élet ballasztját
lélekléghajómról
IV. és mégis
mégiscsak megy az élet
tovább tovább
ahogy mondani szokás
meg hogy
jönnek boldogabb korok
jönnek
jönnek mennek mint
wegenernél a kontinensek
lejtik furcsa
érthetetlen
táncukat és minden feledésbe merül
végül
de nem most most nem felejteni
a fekete vonalat
V. nézem magam tenyerem
tükrében s minden úgy kuszálódik
ki tudná élete csomóját kibogozni
három nap egy esztendő és
gyorsan múlnak az évek
s hová lesz mind amire
egyszer tán emlékezni akarunk
vagy amire nem
hová lesz a hús a csontról
idővel
és mi az ami valóban örök
talán csak Isten dicsősége
de az emberek
mind a fekete vonaltól
való félelmükben
élik le életüket aztán ott
állnak készületlenül mint
hirtelen támadt utazás előtt
VI. nem úgysem
úgysem
felejtettem volna el
nem lehet
a pontos tervet sem
meg a neveket
és a hihetetlen
közelséget
és végtelen nyugalmat
nem az okát akarom
de a végeredményt
mert ki kell jönni a
partra ki kell tudni jönni
már a sekély vízből is
igen és csak ez
egy élet
lépések üteme
vég nélküli zene
az utca zaja
gondolataim madara
repül fel az égnek
álmában felébred
álmodja önmagát
a székre dobott kabát
s én nézem hová indulhat
tagja e furcsa karnak
hogy lép ki a világba
egy élet hiánya
melankolikus sor tdnek
szép ernyő voltam
egy találkozás
Csernovics Áginak
szavak nélküli nagy
beszélgetés lesz ahogy hallgatunk
nézünk majd s mintha
valóban látnánk egymást
mintha el sem mentél volna
egy találkozás megbeszélése
a kert
lépéseid betakartak
szemed elfedett
a kert halott volt
elhagytad testedet
az utca
ment utána hiába
az utca már nem volt ott
messziről látszott még háta
cipője halkan kopogott
a látogató
valami bekattan
az ajtóig eljutsz
de már késő
megelőzött téged
az ajtóban ott áll
hívatlan vendéged
nem láttad soha
de nem is akarod
kidobhatatlan örökre marad
gondolod egy pillanatra
de ő megfordul
és elmegy
végül nem emlékszel
másra csak hogy
ott járt egyszer nálad
néha arra gondolsz
tán jobb lett volna
ha nem megy el
most már mindkét
változat mindegy
a mélyben
nézd hogy pusztul a lét
tükreink vakon fordulnak el
az ajánlások kései üzenetek
zuhannak éveken át
végtelen földmélyi aknákban
várhatsz nem lesz csobbanás
az esés után
bányák sötétjében alig
pislákol lámpád
nincs kiút ne keresd
valaki
ködből előbukkanó alak
valaki akit nem várnál
villamos végében támaszkodó
valaki akit nem nézel
rakpartokon őgyelgő
valaki aki nem számít
az egyedül üldögélő
valaki aki nem kéne
hol
hol van hely elnyugodni
hol van kéz megragadni
hol van test hozzábújni
hol van fény elvakulni
triptichon b.k.-nak
“Mindenki ottmarad”
Galla Ágnes
1. nagyon is ismétlődőek a történetek gondolhatnám
ha mindig ugyanaz történik
mert nincs hova indulni
nincs honnan érkezni
csak az út
az útközben létezik megszokott
és szokatlan utaimon megyek semmi
amit ne tudnék előre
képekbe rejtem az arcom senki elől
2. megint hogy fáztam
veled és mégis egyedül
és te is csak magadban
vacogtál hát kellett ez neked
a köd eltakarta a részleteket
én pedig megint mindent
elhalasztottam
egy másik lehetőséget adva
nem lehet még ennyit se
3. vakon tapogatózom csak feléd
elérleke ebben a sötétben
itt vagy legalább vagy el sem jöttél
de igen mégis
ennyit megkapok és nem
többet
most már ketten
vakoskodhatunk együtt
s még így is jobb mint egyedül
lett egyszer...
lett egyszer
más világ
rajtunk kívül
egy kapu
rámcsukódik
tán holnap
sosem nyílik
újra a jövő
magába zár
mégsem látom
felfedett
titkait
maradnék
most már maradnék
mégis elküldenek
ismeretlen cél felé
szétrobbantanám a csendet
szilánkja hullna
mindenhol
törmelékbe lépnék
talpam alatt
az idő ropog
indulni kéne
mégis maradok
ahogy visszatérnek
ahogy megakad a fogaskerék
mert már mocskos és nem mehet tovább
ez lesz ez van ha nem is volt
hogy én elakadtam és nincs már
mozdulat
csak hallgatás csak beszéd
de már nem ugyanaz
sem ez sem a többi pillanat
amit azóta mértek
egy mennyei órán
csak ezek a világos észrevételek
jegyzetek a sorszélen
egy csillaggal jelölve a hiányzó rész pótlását
vagyok mint ahogy más világba
lépett emberek
és nem leszek ahogy ők
visszatérnek
mert lesz még idő
mikor mindenki visszatér
hogy lássák mi maradt
ebből a totális cirkuszból
azóta hogy utoljára látták
s látni fogják amit
s amit nem
mert elmúlt a dolgok ideje innen
és már nem tehetnek
ők se semmit
dühük tehetetlen
de többé nem távoznak
többé
mind visszatér
sosem kérdik
(öcsém bevonulására)
azért ne feledd
ha néha jó volt
köztünk
mostantól más leszel
nem az akit ismerünk
idegen mindenkinek
hogy milyen emlékeket
őrzöl
a te titkod örökre
sosem kérdik majd
vedd csak
tisztítótűznek
amit ők
háborúnak néznek
minden így fakul
minden így fakul
ilyen lesz az
tán
kitágul pupillád
ahogy sötétbe nézel
lehet ez is csak álom
felébredsz
még ez sincs
mondhatod
ez a pillanat
nem marad meg
még ha az emlékezet
nem is csal meg
sosem ugyanaz
karjaid visszahullnak
rád és hiába
minden nem mozdulsz többet
így múlik el rólad
ez a varázs
nem küzdesz de
nem is bánod
ezt látod
beethoven
egy éjszakán
átfordultam
a csendbe
végtelen
változatokat
hallok most is
újrakezdjük
újrakezdjük
a bevégezhetetlent
időtlen töltjük
lyukas hordóinkat
“ezer úton egyfelé”
(Európa Kiadó)
hová kérdem magamtól
merre induljak
aztán megyek visz az út
nem döntöttem
békés a táj vagy csak díszlet
ez most nem érdekel
a cél az ismeretlen cél
ami hív
végül ott állok
minden ugyanoda visz
ebben az útvesztőben
önmagukba térnek vissza
sötét
nem nézett rám
arca csak tükör volt
sötét lett minden
valódi visszatérés
megint az a város
csak épp másként pedig most is
a tél vége ez a szokott időpont
felesleges éhezés a hotdogoshoz
messze ki kell menni
a múzeum két szintjével s a
többi ami most kimarad
meg főleg az elmaradt másik
megközelítése
az utcák
némelyik már valódi ismerős
ahogy lassanként a templomok meg
a galériák is sőt ez már
valódi visszatérés bizonyos hagyo
mányok őrzése meg más fajták
délután kifelé kábán
és mégis van valami egy könyv
ami megváltoztatja a
befejezést aztán hazafelé
szokott visszatérés megint ez a város
megtisztul
megtisztul majd ami
én lennék
eltörnek a tükrök
a láthatóból jövök
ahol nem látszanak
visszaverődöm a lét
partjairól
hullámokat hányok
akkor azt mondanám
hogy elmenjek ugyanaz
ittmaradni mindegy
és két pont közt
a legrövidebb vers az
egyenes
hiába indulok
már hiába indulok
sosem lettem az
amit vártál
s ami vagyok
nem kell senkinek
egy szó
lehetnék más
nem vagyok
egy szó kell
és megtudom
hova jutok
a létezők közt
csak hallgatok
nézem az arcod
de nem vagy ott
a fákat tükrözi
ablakod
ism
TD+eec
ism
étne
kika kiknem
a zon
osakmá s okkal
m
er tőkc sa
kmag ukr
ahaso nlí
tana kegye dülse
nkimá sra
s ohan emb esz
élte man nyi tmin
takk oraz onaz
éjs zak ánped iga
kkorm égép pho gyis
mer tükeg ymás
tazmé gakez detkez
det énvo lt
jó leset tazan agys
étabár hi degmet
szőszélf új tállan
dóa nmé gisva la
miis merti sme retl
endo lgoté rezte mak
kor
elvesztem hitemet
“that’s me in the corner
that’s me in the spot-
light
losing my religion”
(REM)
ezt is elhagyom
mint mindent ami
rámragadt útközben
üres leszek s néma
mert már nem lesz
kihez szóljak s mit
mondjak akkor
elvesztem hitemet
mint egy kabátot és
nem veszem észre
állok a sarkon
nem tudom megteheteme
amire gondolok
tán sírni hallottalak
azt hiszem
tán nevetni
honnan tudhatom
hisz kavarog minden előttem
csak ez a vesztés biztos
reflektorfényben állok
elvesztem hitemet
ahogy angyal a szárnyát
valamely fizetett ünnep (részlet)
lehajolt a kéz mozdult a talaj felé
nem volt már ott semmi
megelőzték vagyis nem volt egyedül
fizetett ünnep csak a talajt láthatta már
meg a helyét ami lehetett volna
nem volt egyedül másképpen sem de ezt most
minek
akkora kéz vissza már nem is volt
olyan fontos a másik kéz egy másik kezet
lehetett igen ez talán így
akkor tovább (haladást jelez most hogy merre)
ment (ek ez most) ott aztán nagyon (határozatlan
a mennyiséget illetően) de ki lehetett volna
bírni ha a mezei pálya kapuja nem pont
az a pad (az egyetlen üres) ahova
leült (ek ez most) jó csak vége lett
egyszer mint ahogy a végén csak vissza
indult a társaság közben újra lehajolt
ezúttal sikerrel is járt a mai napig őrzi
a magnófelvétel
még egyszer
eljátszom ezt
megy a magnó
hang szól hozzám
már nem ismerem
nem lehetett már
csak így
közli velem
hogy nem
nem keresem
nem az én ügyem
talán csak ez van
kattog a gép
egy ideig még forog
leáll
költészet
ülni sötét szobákban
fényes délelőtt
rugdosni sárga kavicsot
tócsákon át
játszani mindig s
nem tudni erőt
minden fehérbe álmodni
éjszakát
nem magaddal tűnsz
az utolsó ilyen estére
még sokáig fogsz emlékezni
nem búcsúzol már
akkor ez egyfajta vég
ez most egy ilyen éjszaka
mire elérnek
sehová leszel
mire megtörnek
semmi
végre elhagyod őket
nem magaddal tűnsz
sóvár hajnalban gyalogszerrel
indulsz egy világ ellenében
vissza
az ég
már kész volt minden
egy percet még
kiáltotta
de rázuhant az ég
bélyeg és utca
elindulni felé
ahogy például egy levélre
nem kerül bélyeg
a bélyeg alá boríték
például
ahogy már teljesen magától
értetődő egy utca ezentúl
mert most elindulsz egy utca felé
ezt látod az utcát mész hogy
ellenőrizd
és egyszerre van minden nézel
körül van még az a jó
megnyugszol még ha
a villamos ablakán az arcod
ezt persze túlzásba viszed
bár kit érdekel belülről túlzás
ez hogy nézed és aztán ha elmúlt
vissza az esedékes könyvhöz
elmerülsz benne
este ugyanez fordítva és tudod
másnap odaadod a levelet
ettől az egésztől
függetlenül bélyegtől utcától
függetlenül hiszen úgyis odaadod
és hogy jönnek össze
ezek a dolgok kérded
tanulmány egy eljövő utazásról
hazajutni
ez jelszó a jövő időre
majd ez
ez majd lesz
hogy azt mondjuk eddig
és most megfordulunk
megfordulunk persze
hát mi lehet akkor már
ha nem ez
akkor ez egy utazás
egy előkép egy vázlat
ami sosem olyan az
már sosem olyan
változik
változik
igaz hogy odáig
el kell jutni
hogy egyszerre azt érezzük
ez itt a vissza
lesz valahogy a pillanat
kibukkan az időt jelző
taktusok közül hogy
végleg
elmerüljön köztük
– – végülis honnan– –
tizenhat szótag
(Steve Reich-nak)
ha most el
el
ha el most ha
kezdeném ha el
ezt ha kez
el deném ezt
ez itt
el ez itt
kezdeném el
itt ez egy
ha egy ez
itt ha egy vég
itt egy ez
végül egy és
ez és végül itt
kezdeném miért
ha végül ne és
ez miért ne itt
egy ne végül len
miért itt kezd
lenne ha egy ez
végül miért ne
lenne ez
öt szó
(Steve Reich-nak)
Ez egy alapvetően ugyanolyan sor.
Ez egy sor, ugyanolyan (alapvetően).
Ez - alapvetően - egy sor. Ugyanolyan.
Ez? Ugyan! egy olyan sor, alapvetően.
Alapvetően egy sor. Ez ugyanolyan.
e zegya la pve tőenu gyanol y ans or
tizenöt szó
(Steve Reich-nak)
csak nézni
vagy
csak nézni
vagy nem
hallani vagy nem
hallani vagy
látni
vagy csak nem
tenni vagy
mondani csak hogy
vagy azt hogy
csak nem
értem nem értem
csak nem hallani
nézni vagy
csak
vagy esetleg nézni
és vagy látni
nem hallani hogy
nem értem
csak vagy látni
azt hogy csak
vagy nem
értem
vagy csak gondolni
hogy látni
hogy hallani
vagy hogy
csak
nem értem
gondolni
ezt hogy gondolni
semmi
bizonyos
bizonyos időnek
többnyire
el kell telnie
köztem
hét szó (építkező mondat)
Frederic Rzewski-nek
talán
talán legjobb
talán legjobb ha
talán legjobb ha
nem
talán legjobb ha
nem megyek
talán legjobb ha
nem megyek az
talán legjobb ha
nem megyek az elejére
talán legjobb ha
nem megyek az elejére
vissza
talán legjobb ha
nem megyek az elejére
vissza talán
eltörsz
eltörsz hangtalan
tűnyi szilánkok röppennek
szerteszét lassan csak
csillogásod maradsz
süllyed
süllyed a ház
...
csak álmomban biztonságos minden
az egyszeri példány
kétségbeesésében kivárta
az összes tegnapot
el akart még mondani valamit
nem lett
másolata az időnek
pályázat
lehetséges
megoldások kereshetők
fel nem tett
kérdésekhez
gravitációm
minek annyit kiabálni
a világba rémülten
térek vissza lesöpör
minden sóhaj az
asztalról
elengedem minden fogódzómat
ki csak ki egyre már sötétülő
szemem csóváiból amitől rendre
megváltozik egy szó azzá nehezülök
a kábulat végetért
magam leszek mi eddig csak kívülem volt
gravitációm összetart
összezúzzák
összezúzzák finom rácsaid
pókhálóvékony létezésed
szerteröppen a fejszék csapásaitól
már nem lehetsz magad
több s több a felgyülemlő
más
ezt már nem viseli el senki helyetted
sűrüsödhetsz gyémántmaggá
ha ott marad belül
nem tudnak róla mások
de szíved mégis szénné
feketül súlyos szorításod alatt
szemek és ajtók
beszélj
ha érdemesnek találsz
valakit rá hogy el
mondd amit akarsz
ha van még valaki aki
rövid meg hosszú ver
seket hallgat csak mondd
a szemek álompáncélba
bújnak előled konokul
hallgatnak az ajtók
nincs rajtuk kopogtató
lopott idő
tallózni egy nem létező örökség
mozdíthatatlan tárgyai közt
magam igazolását keresem
csonttá fagyott polcokon rideg
döbbenetem csörren csak
korai még a látogatás
ha nem is keselyű de
végtére is én én vagyok
és ti egy kicsit
ez már jogosít
és tolvajként lopom ki az
időt a kabátomban
egy szobából ami szintén
én vagyok
de e létezés már csak
a múmiáké hiszen
megszüntettek ott és egyedül
itt lehetek ami
marad a jeges szél hadd
csavargassa fejem
egy pillanatra még
most távozom
pillanatkép
elbotlom mindig a való
kövein és arcra esem
bolyong sok furcsa lény
köröttem de a világ az övék
kihagy az agy
nem illeszkednek ujjaim egymásba
látogatható vagyok
de láthatatlan
kimérem...
kimérem darabra mindenem
leltározom a világot
a számok egyre
nagyobbak ahogy az idő telik
nyilvántartom mozdu
lataim és eltűnnek a hibák
gigászi csalógép
önmagamat csalom
hiszen
...hiszen magamlenni nem
minősít soha
csak ha másban láthatom
milyen esendő létem
és más szomorúságából látni
az enyém kicsiségét...
a mutatványok erdejében
...semmi sem ugyanolyan
a másik oldaláról...
...kétélű penge a valóság
jobb és rosszabb látszatai
között bámulunk...
...és a vég nélküli mutatványok
erdejében bóklászunk...
...körülöttünk hullanak bombák
labdák és kutyák...
...a világ szám ma este
beteg az előadás elmarad...
következnek a
következnek a
hajnalelvágók méternagyítók
lépcsőtologatók üvegkisimítók
sütőaltatók mámorrendészek
liftaknafestők rubinfésülők
cigarettaveteményezők málnasíkosítók
szélszaporítók
tizenkétezerhatszáznyolcvankettők
mind
vándor a ködtenger fölött
(Caspar David Friedrich)
elértem a csúcsot
felettem a légkör és a tág űr
lábam alatt kevés
a szilárd talaj s körülöttem
oly sok a felhő
mely eltakarja a
visszavezető utat
vajon biztos hogy nincs
tovább felfelé ösvény
vajon biztosan ez a végcél
nem tudok felelni
és vajon biztos hogy ha
innen visszafordulok
ott vann lenn a föld
a világ amelyet eltakarnak
a felhők ott van e
sem erre sem arra
nem biztos már az út
egyetlen biztos pont
a testem és lábam alatt
a szilárd talaj
1988.05.19./2005.05.09.
tört tükör
fúj a szél
zeng a húr
agyam a hangokkal
együtt lassan kitisztul
a gép pihen s az alkotó forog
a porban és az égben
kettős torony
az áttetsző képen
1988.05.22./2005.05.09.
ajándék
az életem odaadtam
egy koldusnak
az magára terítette és
elment
azóta ülök a fák közt
mint egy szobor
1988.11.10./2005.05.17.
ahogy! a régi? mesterek.
(Tandori Dezső)
olvastam mind?
vagy csak: egy. töredékét!
mit jelent. az hogy?
régi.
meg kell-e halni / ahhoz,
hogy "régi" legyen valaki.
és ? mi az § hogy "mester".
kell-e = kiáltvány egy életműhöz?
kell-e + életmű : egy kiáltványhoz!
mindenhonnan! az idő fogy. megyünk.
az igazi? megismeréshez!
kevés lesz. összes? írásjelünk!
1988.11.25./2005.05.17.
sem
most
valami van
és nincsen mégsem
csak határok közötti
kilengésem
1989.01.01./2005.05.17.
a mi virágaink
a mi virágaink
nem napfényre nyílva élnek
hallgatásunkra
az ő szavuk nem válasz
a mi kertünkben
a halál sem terem meg
értelmünket
nem óvja senki
1989.01.24./2005.05.17.
egy felsorolás...
egy felsorolás
egy kezdődő háttérsugárzás
a villamos behatolása a megalitográfiába
verebek rejtelmes léte
alvilágszagú leheletem
egy áruházféle bukósisakban
az élet mégis másképp van
1989.02.08./2005.05.19.
megáll s visszaforog
kimérjük az univerzumot és
határaira őröket állítunk
jelzik a mindenség végét
csak ami belül van igaz kint a
semmi aztán ránk telepszik az
állandóság és változhatatlanság
megáll s visszaforog lassan az idő
1989.04.14./2005.05.21.
a világ fele
a napok szemében
fakult szólamok
mindenki feketében -
a világ fele vagyok
1989.04.24./2005.05.21.
harmadnapra
...harmadnapra a világ
befejezte tágulását...
1989.04.30./2005.05.21.
létigék
(Steve Reich)
nem voltam csak vagyok
nem vagyok csak voltam
nem leszek csak voltam
nem vagyok csak leszek
nem leszek csak vagyok
nem voltam csak leszek
nemcsak voltam vagyok
csak vagyok nem voltam
leszek csak nem voltam
csaknem vagyok leszek
nem leszek vagyok csak
voltam nemcsak leszek
1989.05.24./2005.05.23.
ajánlott vers
(Pilinszky János)
nézem a hálóba égetett mosolyt
nem te
futnak
az arc pörkölődött nyomai
a hajnal elárvul
csillagtalan napunk lesz
ha megérjük magunkat
1989.08.27./2005.05.24.
homokkatedrális
gyermek voltam s építettem erős tornyokat biztos
falakat katedrálist emeltem a magam gyönyörű
ségére homokból a tenger azonban elvitte minden
művemet katedrálisomat egy perc alatt lerontotta
felnéztem akkor s remélve szóltam ugye ti na
gyok segítetek majd ha nagy leszek építeni nem ho
mokból de kőből katedrálist
felnőttem azóta s elhagytam fényes termeim vissza
tudom sose térek s beérem egy ággyal hol estén
ként fejem lehajtom de néha körbenézek keresem
őket a nagyokat mi lesz ígéretükkel hol marad
hát legalább egy homokból épült elmosott katedrális
1989.09.11./2005.05.24.
kegyvesztetten
harminc ezüstöm csupán lyukas fillér
megvették hitem
kiszáradt fa kötél
felborult szék
egy bélyeg rajtam
ez vagyok én
1989.11.11./2005.05.06.
búcsú a mozitól
Tóth Gabinak
“A szemem filmvetítés:
előzetest vetít,
egy eljövendő nagy film
megkevert részleteit.”
(Cseh - Bereményi)
a tékozló fiú elmegy
a szülői ház üres
talán van annyi szerencséje
s megleli amit keres
nincsen maradás se érkezés
amit eddig láttam az mind kevés
elindul mert most már
végképp indulni kell
ki tudja hol mi miatt
és hogy mikor vérzik el
nincsen maradás se érkezés
amit eddig láttam az mind kevés
elmegy és nem számolja meg
öröksége aranyát
a tékozló fiú végül
feladja önmagát
nincsen maradás se érkezés
amit eddig láttam az mind kevés
1990.04.14./2005.06.02.
a vonal
I. talán a hajnalok
a hajnalok hiánya talán
tán a csillagok
metsző fénye talán
talán a legyőzött
büszkesége talán
honnan honnan honnan
lássam
honnan honnan honnan
tudjam
hogy mi nem volt
rendben
el sem tűnt vele
szét sem szórt heve
csak meghalt fele
tán elmozdult
helyéről
valami láthatatlan rész meg nem mondhatom
már és az egész világ vele borult
II. most már mindegy mit csinált
bárki is nem nem
nem felejteni
a fekete vonalat
nem szabad elfelejteni a
végső kétségbeesés
reflex mozgásait amikről
már nem tehettem az utolsó
rúgásokat amikkel szerettem volna
nem ezt nem felejthetem kimúlni
esetleg el
a fekete vonal
a közelségét leheletét szinte
a katatón levertséget s azt az egy
egy irányt egy célt ahova minden irányult
majdnem
III. összezuhant hát fénylő napom csak
egy pillanatra állt meg a fekete lyuk fázis előtt
már így is minden sötét és abszolút
már csak annyi fény van amennyit magamból
kiadni én tudok de ez is elfogy idő előtt
attól félek mint lámpásból az olaj
a rémület mégsem arzenálját rég ellőttem
s ledobnám az élet ballasztját
lélekléghajómról
IV. és mégis
mégiscsak megy az élet
tovább tovább
ahogy mondani szokás
meg hogy
jönnek boldogabb korok
jönnek
jönnek mennek mint
wegenernél a kontinensek
lejtik furcsa
érthetetlen
táncukat és minden feledésbe merül
végül
de nem most most nem felejteni
a fekete vonalat
V. nézem magam tenyerem
tükrében s minden úgy kuszálódik
ki tudná élete csomóját kibogozni
három nap egy esztendő és
gyorsan múlnak az évek
s hová lesz mind amire
egyszer tán emlékezni akarunk
vagy amire nem
hová lesz a hús a csontról
idővel
és mi az ami valóban örök
talán csak Isten dicsősége
de az emberek
mind a fekete vonaltól
való félelmükben
élik le életüket aztán ott
állnak készületlenül mint
hirtelen támadt utazás előtt
VI. nem úgysem
úgysem
felejtettem volna el
nem lehet
a pontos tervet sem
meg a neveket
és a hihetetlen
közelséget
és végtelen nyugalmat
nem az okát akarom
de a végeredményt
mert ki kell jönni a
partra ki kell tudni jönni
már a sekély vízből is
igen és csak ez
1990.06.22./2005.06.02.
egy élet
lépések üteme
vég nélküli zene
az utca zaja
gondolataim madara
repül fel az égnek
álmában felébred
álmodja önmagát
a székre dobott kabát
s én nézem hová indulhat
tagja e furcsa karnak
hogy lép ki a világba
egy élet hiánya
1990.07.16./2005.06.03.
melankolikus sor tdnek
szép ernyő voltam
1990.07.18./2005.06.03.
egy találkozás
Csernovics Áginak
szavak nélküli nagy
beszélgetés lesz ahogy hallgatunk
nézünk majd s mintha
valóban látnánk egymást
mintha el sem mentél volna
egy találkozás megbeszélése
1990.07.20./2005.06.03.
a kert
lépéseid betakartak
szemed elfedett
a kert halott volt
elhagytad testedet
1990.07.30./2005.06.03.
az utca
ment utána hiába
az utca már nem volt ott
messziről látszott még háta
cipője halkan kopogott
1990.07.30./2005.06.03.
a látogató
valami bekattan
az ajtóig eljutsz
de már késő
megelőzött téged
az ajtóban ott áll
hívatlan vendéged
nem láttad soha
de nem is akarod
kidobhatatlan örökre marad
gondolod egy pillanatra
de ő megfordul
és elmegy
végül nem emlékszel
másra csak hogy
ott járt egyszer nálad
néha arra gondolsz
tán jobb lett volna
ha nem megy el
most már mindkét
változat mindegy
1990.08.16./2005.06.03.
a mélyben
nézd hogy pusztul a lét
tükreink vakon fordulnak el
az ajánlások kései üzenetek
zuhannak éveken át
végtelen földmélyi aknákban
várhatsz nem lesz csobbanás
az esés után
bányák sötétjében alig
pislákol lámpád
nincs kiút ne keresd
1990.08.25./2005.06.04.
valaki
ködből előbukkanó alak
valaki akit nem várnál
villamos végében támaszkodó
valaki akit nem nézel
rakpartokon őgyelgő
valaki aki nem számít
az egyedül üldögélő
valaki aki nem kéne
1990.11.14./2005.06.05.
hol
hol van hely elnyugodni
hol van kéz megragadni
hol van test hozzábújni
hol van fény elvakulni
1990.11.11./2005.06.05.
triptichon b.k.-nak
“Mindenki ottmarad”
Galla Ágnes
1. nagyon is ismétlődőek a történetek gondolhatnám
ha mindig ugyanaz történik
mert nincs hova indulni
nincs honnan érkezni
csak az út
az útközben létezik megszokott
és szokatlan utaimon megyek semmi
amit ne tudnék előre
képekbe rejtem az arcom senki elől
2. megint hogy fáztam
veled és mégis egyedül
és te is csak magadban
vacogtál hát kellett ez neked
a köd eltakarta a részleteket
én pedig megint mindent
elhalasztottam
egy másik lehetőséget adva
nem lehet még ennyit se
3. vakon tapogatózom csak feléd
elérleke ebben a sötétben
itt vagy legalább vagy el sem jöttél
de igen mégis
ennyit megkapok és nem
többet
most már ketten
vakoskodhatunk együtt
s még így is jobb mint egyedül
1990.11.17./2005.06.05.
lett egyszer...
lett egyszer
más világ
rajtunk kívül
egy kapu
rámcsukódik
tán holnap
sosem nyílik
újra a jövő
magába zár
mégsem látom
felfedett
titkait
1990.12.20./2005.06.06.
maradnék
most már maradnék
mégis elküldenek
ismeretlen cél felé
szétrobbantanám a csendet
szilánkja hullna
mindenhol
törmelékbe lépnék
talpam alatt
az idő ropog
indulni kéne
mégis maradok
1991.01.23./2005.06.08.
ahogy visszatérnek
ahogy megakad a fogaskerék
mert már mocskos és nem mehet tovább
ez lesz ez van ha nem is volt
hogy én elakadtam és nincs már
mozdulat
csak hallgatás csak beszéd
de már nem ugyanaz
sem ez sem a többi pillanat
amit azóta mértek
egy mennyei órán
csak ezek a világos észrevételek
jegyzetek a sorszélen
egy csillaggal jelölve a hiányzó rész pótlását
vagyok mint ahogy más világba
lépett emberek
és nem leszek ahogy ők
visszatérnek
mert lesz még idő
mikor mindenki visszatér
hogy lássák mi maradt
ebből a totális cirkuszból
azóta hogy utoljára látták
s látni fogják amit
s amit nem
mert elmúlt a dolgok ideje innen
és már nem tehetnek
ők se semmit
dühük tehetetlen
de többé nem távoznak
többé
mind visszatér
1991.02.22./2005.06.09.
sosem kérdik
(öcsém bevonulására)
azért ne feledd
ha néha jó volt
köztünk
mostantól más leszel
nem az akit ismerünk
idegen mindenkinek
hogy milyen emlékeket
őrzöl
a te titkod örökre
sosem kérdik majd
vedd csak
tisztítótűznek
amit ők
háborúnak néznek
1991.02.28./2005.06.09.
minden így fakul
minden így fakul
ilyen lesz az
tán
kitágul pupillád
ahogy sötétbe nézel
lehet ez is csak álom
felébredsz
még ez sincs
mondhatod
ez a pillanat
nem marad meg
még ha az emlékezet
nem is csal meg
sosem ugyanaz
karjaid visszahullnak
rád és hiába
minden nem mozdulsz többet
így múlik el rólad
ez a varázs
nem küzdesz de
nem is bánod
ezt látod
1991.03.03./2005.06.09.
beethoven
egy éjszakán
átfordultam
a csendbe
végtelen
változatokat
hallok most is
1991.03.18./2005.06.09.
újrakezdjük
újrakezdjük
a bevégezhetetlent
időtlen töltjük
lyukas hordóinkat
1991.03.25./2005.06.09.
“ezer úton egyfelé”
(Európa Kiadó)
hová kérdem magamtól
merre induljak
aztán megyek visz az út
nem döntöttem
békés a táj vagy csak díszlet
ez most nem érdekel
a cél az ismeretlen cél
ami hív
végül ott állok
minden ugyanoda visz
ebben az útvesztőben
önmagukba térnek vissza
1991.04.07./2005.06.09.
sötét
nem nézett rám
arca csak tükör volt
sötét lett minden
1991.04.08./2005.06.09.
valódi visszatérés
megint az a város
csak épp másként pedig most is
a tél vége ez a szokott időpont
felesleges éhezés a hotdogoshoz
messze ki kell menni
a múzeum két szintjével s a
többi ami most kimarad
meg főleg az elmaradt másik
megközelítése
az utcák
némelyik már valódi ismerős
ahogy lassanként a templomok meg
a galériák is sőt ez már
valódi visszatérés bizonyos hagyo
mányok őrzése meg más fajták
délután kifelé kábán
és mégis van valami egy könyv
ami megváltoztatja a
befejezést aztán hazafelé
szokott visszatérés megint ez a város
1991.04.08./2005.06.09.
megtisztul
megtisztul majd ami
én lennék
eltörnek a tükrök
a láthatóból jövök
ahol nem látszanak
visszaverődöm a lét
partjairól
hullámokat hányok
akkor azt mondanám
hogy elmenjek ugyanaz
ittmaradni mindegy
és két pont közt
a legrövidebb vers az
egyenes
1991.04.19./2005.06.09.
hiába indulok
már hiába indulok
sosem lettem az
amit vártál
s ami vagyok
nem kell senkinek
1991.05.15./2005.06.11.
egy szó
lehetnék más
nem vagyok
egy szó kell
és megtudom
hova jutok
a létezők közt
csak hallgatok
nézem az arcod
de nem vagy ott
a fákat tükrözi
ablakod
1991.05.15./2005.06.11.
ism
TD+eec
ism
étne
kika kiknem
a zon
osakmá s okkal
m
er tőkc sa
kmag ukr
ahaso nlí
tana kegye dülse
nkimá sra
s ohan emb esz
élte man nyi tmin
takk oraz onaz
éjs zak ánped iga
kkorm égép pho gyis
mer tükeg ymás
tazmé gakez detkez
det énvo lt
jó leset tazan agys
étabár hi degmet
szőszélf új tállan
dóa nmé gisva la
miis merti sme retl
endo lgoté rezte mak
kor
1991.05.22./2005.06.11
elvesztem hitemet
“that’s me in the corner
that’s me in the spot-
light
losing my religion”
(REM)
ezt is elhagyom
mint mindent ami
rámragadt útközben
üres leszek s néma
mert már nem lesz
kihez szóljak s mit
mondjak akkor
elvesztem hitemet
mint egy kabátot és
nem veszem észre
állok a sarkon
nem tudom megteheteme
amire gondolok
tán sírni hallottalak
azt hiszem
tán nevetni
honnan tudhatom
hisz kavarog minden előttem
csak ez a vesztés biztos
reflektorfényben állok
elvesztem hitemet
ahogy angyal a szárnyát
1991.05.23./2005.06.11.
valamely fizetett ünnep (részlet)
lehajolt a kéz mozdult a talaj felé
nem volt már ott semmi
megelőzték vagyis nem volt egyedül
fizetett ünnep csak a talajt láthatta már
meg a helyét ami lehetett volna
nem volt egyedül másképpen sem de ezt most
minek
akkora kéz vissza már nem is volt
olyan fontos a másik kéz egy másik kezet
lehetett igen ez talán így
akkor tovább (haladást jelez most hogy merre)
ment (ek ez most) ott aztán nagyon (határozatlan
a mennyiséget illetően) de ki lehetett volna
bírni ha a mezei pálya kapuja nem pont
az a pad (az egyetlen üres) ahova
leült (ek ez most) jó csak vége lett
egyszer mint ahogy a végén csak vissza
indult a társaság közben újra lehajolt
ezúttal sikerrel is járt a mai napig őrzi
1991.06.17./2005.06.13.
a magnófelvétel
még egyszer
eljátszom ezt
megy a magnó
hang szól hozzám
már nem ismerem
nem lehetett már
csak így
közli velem
hogy nem
nem keresem
nem az én ügyem
talán csak ez van
kattog a gép
egy ideig még forog
leáll
1991.06.18./2005.06.14.
költészet
ülni sötét szobákban
fényes délelőtt
rugdosni sárga kavicsot
tócsákon át
játszani mindig s
nem tudni erőt
minden fehérbe álmodni
éjszakát
1991.07.11./2005.06.14.
nem magaddal tűnsz
az utolsó ilyen estére
még sokáig fogsz emlékezni
nem búcsúzol már
akkor ez egyfajta vég
ez most egy ilyen éjszaka
mire elérnek
sehová leszel
mire megtörnek
semmi
végre elhagyod őket
nem magaddal tűnsz
sóvár hajnalban gyalogszerrel
indulsz egy világ ellenében
vissza
1991.08.14./2005.06.16.
az ég
már kész volt minden
egy percet még
kiáltotta
de rázuhant az ég
1991.09.18./2005.06.17.
bélyeg és utca
elindulni felé
ahogy például egy levélre
nem kerül bélyeg
a bélyeg alá boríték
például
ahogy már teljesen magától
értetődő egy utca ezentúl
mert most elindulsz egy utca felé
ezt látod az utcát mész hogy
ellenőrizd
és egyszerre van minden nézel
körül van még az a jó
megnyugszol még ha
a villamos ablakán az arcod
ezt persze túlzásba viszed
bár kit érdekel belülről túlzás
ez hogy nézed és aztán ha elmúlt
vissza az esedékes könyvhöz
elmerülsz benne
este ugyanez fordítva és tudod
másnap odaadod a levelet
ettől az egésztől
függetlenül bélyegtől utcától
függetlenül hiszen úgyis odaadod
és hogy jönnek össze
ezek a dolgok kérded
1991.10.17./2005.06.17.
tanulmány egy eljövő utazásról
hazajutni
ez jelszó a jövő időre
majd ez
ez majd lesz
hogy azt mondjuk eddig
és most megfordulunk
megfordulunk persze
hát mi lehet akkor már
ha nem ez
akkor ez egy utazás
egy előkép egy vázlat
ami sosem olyan az
már sosem olyan
változik
változik
igaz hogy odáig
el kell jutni
hogy egyszerre azt érezzük
ez itt a vissza
lesz valahogy a pillanat
kibukkan az időt jelző
taktusok közül hogy
végleg
elmerüljön köztük
– – végülis honnan– –
1991.10.18./2005.06.17.
tizenhat szótag
(Steve Reich-nak)
ha most el
el
ha el most ha
kezdeném ha el
ezt ha kez
el deném ezt
ez itt
el ez itt
kezdeném el
itt ez egy
ha egy ez
itt ha egy vég
itt egy ez
végül egy és
ez és végül itt
kezdeném miért
ha végül ne és
ez miért ne itt
egy ne végül len
miért itt kezd
lenne ha egy ez
végül miért ne
lenne ez
1991.11.14./2005.06.08.
öt szó
(Steve Reich-nak)
Ez egy alapvetően ugyanolyan sor.
Ez egy sor, ugyanolyan (alapvetően).
Ez - alapvetően - egy sor. Ugyanolyan.
Ez? Ugyan! egy olyan sor, alapvetően.
Alapvetően egy sor. Ez ugyanolyan.
e zegya la pve tőenu gyanol y ans or
1991.11.14./2005.06.19.
tizenöt szó
(Steve Reich-nak)
csak nézni
vagy
csak nézni
vagy nem
hallani vagy nem
hallani vagy
látni
vagy csak nem
tenni vagy
mondani csak hogy
vagy azt hogy
csak nem
értem nem értem
csak nem hallani
nézni vagy
csak
vagy esetleg nézni
és vagy látni
nem hallani hogy
nem értem
csak vagy látni
azt hogy csak
vagy nem
értem
vagy csak gondolni
hogy látni
hogy hallani
vagy hogy
csak
nem értem
gondolni
ezt hogy gondolni
semmi
1991.11.14./2005.06.19.
bizonyos
bizonyos időnek
többnyire
el kell telnie
köztem
1991.11.14./2005.06.19.
hét szó (építkező mondat)
Frederic Rzewski-nek
talán
talán legjobb
talán legjobb ha
talán legjobb ha
nem
talán legjobb ha
nem megyek
talán legjobb ha
nem megyek az
talán legjobb ha
nem megyek az elejére
talán legjobb ha
nem megyek az elejére
vissza
talán legjobb ha
nem megyek az elejére
vissza talán
1991.11.14./2005.06.19.
eltörsz
eltörsz hangtalan
tűnyi szilánkok röppennek
szerteszét lassan csak
csillogásod maradsz
1991.11.14./2005.06.19.
süllyed
süllyed a ház
...
csak álmomban biztonságos minden
1991.11.14./2005.06.19.
az egyszeri példány
kétségbeesésében kivárta
az összes tegnapot
el akart még mondani valamit
nem lett
másolata az időnek
1991.11.27./2005.06.20.
pályázat
lehetséges
megoldások kereshetők
fel nem tett
kérdésekhez
1991.11.27./2005.06.20.
gravitációm
minek annyit kiabálni
a világba rémülten
térek vissza lesöpör
minden sóhaj az
asztalról
elengedem minden fogódzómat
ki csak ki egyre már sötétülő
szemem csóváiból amitől rendre
megváltozik egy szó azzá nehezülök
a kábulat végetért
magam leszek mi eddig csak kívülem volt
gravitációm összetart
1991.12.21./2005.06.22.
összezúzzák
összezúzzák finom rácsaid
pókhálóvékony létezésed
szerteröppen a fejszék csapásaitól
már nem lehetsz magad
több s több a felgyülemlő
más
ezt már nem viseli el senki helyetted
sűrüsödhetsz gyémántmaggá
ha ott marad belül
nem tudnak róla mások
de szíved mégis szénné
feketül súlyos szorításod alatt
1991.12.21./2005.06.22.
szemek és ajtók
beszélj
ha érdemesnek találsz
valakit rá hogy el
mondd amit akarsz
ha van még valaki aki
rövid meg hosszú ver
seket hallgat csak mondd
a szemek álompáncélba
bújnak előled konokul
hallgatnak az ajtók
nincs rajtuk kopogtató
1991.12.24./2005.06.22.
lopott idő
tallózni egy nem létező örökség
mozdíthatatlan tárgyai közt
magam igazolását keresem
csonttá fagyott polcokon rideg
döbbenetem csörren csak
korai még a látogatás
ha nem is keselyű de
végtére is én én vagyok
és ti egy kicsit
ez már jogosít
és tolvajként lopom ki az
időt a kabátomban
egy szobából ami szintén
én vagyok
de e létezés már csak
a múmiáké hiszen
megszüntettek ott és egyedül
itt lehetek ami
marad a jeges szél hadd
csavargassa fejem
egy pillanatra még
most távozom
1991.12.24./2005.06.22.
pillanatkép
elbotlom mindig a való
kövein és arcra esem
bolyong sok furcsa lény
köröttem de a világ az övék
kihagy az agy
nem illeszkednek ujjaim egymásba
látogatható vagyok
de láthatatlan
1991.12.29./2005.06.22.
kimérem...
kimérem darabra mindenem
leltározom a világot
a számok egyre
nagyobbak ahogy az idő telik
nyilvántartom mozdu
lataim és eltűnnek a hibák
gigászi csalógép
önmagamat csalom
1991.12.29./2005.06.22.
hiszen
...hiszen magamlenni nem
minősít soha
csak ha másban láthatom
milyen esendő létem
és más szomorúságából látni
az enyém kicsiségét...
1992.01.01./2005.06.22.
a mutatványok erdejében
...semmi sem ugyanolyan
a másik oldaláról...
...kétélű penge a valóság
jobb és rosszabb látszatai
között bámulunk...
...és a vég nélküli mutatványok
erdejében bóklászunk...
...körülöttünk hullanak bombák
labdák és kutyák...
...a világ szám ma este
beteg az előadás elmarad...
1992.01.22./2005.06.27.
következnek a
következnek a
hajnalelvágók méternagyítók
lépcsőtologatók üvegkisimítók
sütőaltatók mámorrendészek
liftaknafestők rubinfésülők
cigarettaveteményezők málnasíkosítók
szélszaporítók
tizenkétezerhatszáznyolcvankettők
mind
1992.03.23./2005.06.30.