vmlv 32

szeretem a világot szégyen gyalázat ilyet mondani
nem szégyelled magad kisfiam azt hittem már
leszoktál erről na ezért a sarokba fogsz térdepelni
térbetyűlni mondta apám régen ez már
elveszett tőlem örökre mint a kert is
a meggyfa az olajfák kivágva egyik öreg volt
másiknak helyére kocsifeljáró került nagy
szomorúságomra gizi néni se él már én is elköltöztem
épp tíz éve amikor még hülye és ideges kamasz voltam
most már legalább nyugodtan mondható hogy
hát szegényke izé nem komplett de
az nyugtat hogy egyáltalán nem én vagyok
a legnagyobb bolond
és ezek így jönnek egymás mellé meg
sem kérdve engem hogy szívesen látome
valamelyiküket jönnek s jelentik hogy
itt vannak foglalkozni kell velük nincs
mese nem bújhatok ki ez alól
szó sincs arról hogy türelmetlenek lennének
dehogyis követik egymást mint a libák ugye
a sorban
mindegy a szín színe a szín visszája 1994.09.21./2007.02.03.
vagy épp a vissza színe vagy a vissza visszája
tintatantitintatantitintatantitintatantitintatanti
az egész szklerózisos rokonság az egész rokkantság
az összes pisztrángötös és csuklós buszok
a kertes házak és a lakótelep kölykei
az eltüntetett gyümölcsösök a hegyoldalban
azután még jópár részlet melyet nem tudok
megmutatni megmutathatóe egyáltalán egy ember
akármiféle is tetőtől talpig az egész élet
úgy ahogy volt nem amilyennek a többiek ismerték
hanem amilyennek Isten látta látja az összes
részlettel egyetemben levetíthetőe egy ember
nem nem és én mégis ezen vagyok hirtelen 1994.09.23./2007.02.09.
megrohan a vágy elő mindennel ami csak
az eszembe jut a legelső emlékekkel na persze
ottlikot olvasok ez természetes de a tücsökzene
közben is hasonlókat gondoltam egy évvel
ezelőtt miért csak nekik szabad nekem nem
a lágymányosi lakótelepen talán nem ciripelnek a tücskök
de igen és itt kezdődik hogy anyám rengeteget
dohányzik ez jutott eszembe reggel s hogy egyszer
ez abba fog maradni most leírhatom ezt nem
eshet baja belőle senkinek ő pedig nem olvassa
ezt soha sem más
ez tragikus és mégsem
szomorú mert úgy írok róla hogy meg fog halni
igen ez a dolgok rendje most még él és ha
szomorú lehetek miatta az legfeljebb a viselt
dolgai miatt van hogy agyonrohangássza magát
és semmi nem marad belőle felemésztődik
értelmetlenül aztán az is eszembe jutott hogy
magam is lélegzem néha jó tüdőset
és hogy egyszer ez sem lesz s az érzés furcsamód
kevéssé tragikus mert én nem szeretnék rohangászni
annyit és megpróbálok így Istennel lenni 1994.09.23./2007.02.21.
akkor meg úgysem tragédia semmi ez az amit
a nagyanyámnak sosem tudtam megmagyarázni
de lényeg hogy milyen mázlink van ezzel
az Istennel hogy Ő ennyire jó és szerető
és nekem is úgy kéne szeretni mindenkit ahogy